Vacogva ébredt minden reggel.
Szemei bedagadva, haja az égnek
s mielőtt még széjjelnézett,
száját kiöblítette egy korty szesszel.
Ilyenkor mindig utálta magát.
Ilyenkor nagy volt benne a hit,
hogy megváltozik s megszeret valakit,
de olyan embert nem talált.
Észre sem vette s egyedül maradt,
magányosan a cimborák között.
Lakásából kisebbe költözött,
fogyott a pénze, az élete is elszaladt.
Mire lenyugszik a Nap az égről,
lábai, a hű kutyák az ivóba viszik.
Ennyi az élete, csak iszik, csak iszik,
míg haza nem viszik a kocsmai székről.
|
