Nem a testét akarom, ott már nincs felfedezetlen táj, bejárta azt már más mohó kéz, más szemérmetlen száj -
én a lelkével szeretném szomjam oltani; titkon elé tenném rúzstükrömet egy éjjel, mikor nagy vizek vannak a holdban, s tikkadt ajkammal lecsókolnám hűvösét, lelke lecsapódott pára-ködét,
s minden szerelmes sóhaja után én lenyalnám hunyt szemmel a kitárt ablakban tükrömről az édes nektárt...
vérkörei hajósa szeretnék lenni szerelmes sóhaja az ő lehelete, elsuttogott „szeretlek”-e lobbantaná meg vitorlámat, és a ki nem mondott szavain is siklanék a szíve titkait megismerni, szívem helyette, neki, csak az én szívem verne, de csak ha ő is akarja, csak addig neki lenni, nadrágja, inge, öltönye lenni, bal zsebében egy alkonyaton, jobb zsebében a napfelkeltén matatni, s mindkettőt kifordítva felmutatni a vetetlen ágyat; csókjában nem a nyelvét, a szívdobbanását, a vágyat érezni - -
ha ő oszlopszent a hétköznapokon én mellékuporodnék szótlanul és csak néznénk elúszó rongyaink után amikor a nap a láthatár mögé hull - -
de leginkább kutyájaként szeretnék újjászületni és csak nézni és csak némán szeretni, éjszakánként megfaragnám a ceruzáját, imára kulcsolnám mancsaimat érte, mert ha reggel elmegy, úgy érezném elmegy örökre, de ha megjön, az mindig a legnagyobb boldogság lenne; mindig ugyanúgy örülnék neki - -
könnyei ízéből szublimálnám a bánatot, álmai karneválján mezítelenül sétálnék, érezném álmát, mint a tejszínhabot, mint kapucsínó és ánizs illatot, ha a fal felé fordulna én kibontanám hajából a jácint-lila szótlanságot, ölem mélyére nem a magját, ő magát ültetném és ha a dóm öles dór oszlopai tövében kiszopná az anyatejet duzzadt kreol mellemből, én nem szólnék, talán csak nevetném - -
forró homlokán ha lázrózsa lennék, csillapítani a temetőbe is lejárnék, és elviselném érte a kripta hidegét; tízezer denevér kétségbeesése a koporsóban, a hullámzó sírdombokon szökellnék a holdba...
s ha elválnánk egyszer, én akkor sem hagynám el; pálmafás tengerpart lennék magányos szobájának falán, szótlanul tűrném ökölcsapásait és szájának nedveit, elfüggönyözött tükre lennék... és... és... a végén, ha kellene Gábriel légnemű, birsillatú vére lennék neki átömlesztve Luciferbe.
|