A mentő épp befordult az utcába. Ő már kinn várta a ház előtt, az ajtófélfának támaszkodva. A gyerekek körülötte szaladgáltak, a férje kissé kapatosan támolygott ki. a mentősök megálltak a kapu előtt, de csengetni nem tudtak, mert csengő az nem volt. Hogy is lehetett volna az omladozó szoba-konyhás vályogház előtt ilyesmi.

Az asszony fogta kis csomagját és beszállt a kocsiba, miután búcsút vett a síró gyerekektől. Terhessége félidejében járt, és most megindultak a fájások. Nagyon félt, hogy elvetél.

Szerencsére hamar beértek a kórházba. Egy másik, jól öltözött asszonyt is hozott a mentő, ő is állapotos volt, egyszerre vették fel az adataikat. Az öltözőhelyiségben egyen hálóinget és köntöst kaptak mindketten, majd bementek az osztályra. A másik nőt az egyik kis tanulónővér kísérte be a kórterembe, őt valamiért a főnővér fogta karon, és bevezette egy egyágyas szobába.

Nagyon elcsodálkozott. Egy kényelmes franciágy volt a szoba közepén, szép virágos ágyneművel, kellemes, nyugtató színű szekrénysor a kopott vaságy és éjjeliszekrény helyett. A sötétítőfüggöny mélykék és gyönyörű. Hogy mennyit változott a kórház egy év alatt! Akkor szült ugyanis utoljára.

A főnővér kedvesen az ágyhoz kísérte, segített a lefekvésben, megigazította rajta a takarót, majd megsimogatta a kézfejét:
- Nyugodjon meg, kedves, mindjárt jön a főorvos úr, és ad önnek egy injekciót, majd infúziót kötünk magára. Minden rendben lesz.

Így is történt. Az orvos szigorú pihenést javasolt, és estére már jobban is lett. Napközben sokat volt nála, óránként megnézte, javult-e. Este a főnővér is benézett hozzá:
- Kedvesem, mit kér vacsorára? Gyümölcsszószt hússal és krumplival, vagy vadast? Esetleg a szomszéd étteremből is hozathatunk valamit!
- Nem kerül sokba? - kérdezte félénken az asszony.
- Ugyan! - legyintett a főnővér. - Mi itt mind nagy tisztelői vagyunk az ön férjének.
No, ezen elcsodálkozott. Az urát három hónapja rúgták ki a kórház mosodájából, mert ivott. 
- Akkor kérnék egy kis rántott húst, meg ha lehet, egy szelet rántott sajtot is.
-Máris hozatok a beteghordóval! -penderült ki jókedvűen a főnővér az ajtón.

Az étel meg is érkezett. Meg se tudta mondani, mikor evett utoljára húst és sajtot. Ezeket ő nem engedhette meg magának. És milyen szép volt a tányér! Salátalevélen a hús, mellette friss ananász szeletek. Mikor jóllakott, elégedetten dőlt hanyatt a kényelmes ágyban.

Hamarosan bejött a főorvos megvizsgálni, és döbbenten látta, hogy a háta közepén egy hatalmas kék folt van. Ezt a felvételkor észre sem vette.
- Kedvesem, mi történt? - kérdezte gyengéden.
- Á, csak leestem a lépcsőn! - pirult el az asszony.
- Egy olyan nagy házban, mint az önöké, ez könnyen előfordul. Láttam az újságban. Szép épület! - mosolyodott el.
No, ezen megint elcsodálkozott. Az ő házát ugyan nem mutogatták az újságban.
- Hozok magának egy remek kenőcsöt a hátára - mondta a főorvos, és hamarosan vissza is tért, sőt még gyengéden bele is masszírozta a hátába.

Nemsokára a főnővér is bejött egy kis tanulólánnyal, fürdőlepedőket hoztak:
- Jöjjön, kedves Kovácsné, segítünk bemenni a fürdőbe.
- Én nem Kovácsné vagyok, hanem Nagyné. Nagy Béláné.
- Nem Kovács Györgyné, a polgármester úr felesége? De hát a kartonján az áll! Ó, mamikám, összecseréltük a kartonokat! A főorvos úr agyonüt! Ha ezt az igazgató úr megtudja! Gyere Ilike, szólunk a beteghordónak, vigye át ezt a nőt a hatágyasba. A polgármester úr feleségének pedig rendelj egy hatalmas virágcsokrot! Nem számít mennyibe fog kerülni!