Méltatlanul

Dél volt. Az imateremben csak a takarítónő várakozott az áhitatra. A szomszédos irodában a lelkész és a segédlelkész még beszélgettek. Ilonka néni, az áhitatok mindennapos vendége épp a kapun lépett be. Idős, nyugdíjas néni volt, fia halála óta csak feketében járt, kezében az elmaradhatatlan két, rettentően koszos sztironszatyorral. Ebben hozott mindennap néhány műanyag palackban vizet a strand melletti forrásról. Az úszás után megvolt a rituális körútja: előbb a vízért ballagott el, utána evett egy kis tejszínhabot a közeli vendéglőben, majd imádkozni ment. Ezek a napi megszokott cselekvések adták neki a támaszt, hogy gyászában élni legyen képes.

Ilonka néni bement a terembe. A takarítónő kedvesen köszönt.
- Te vagy az Pannikám? - kérdezte az idős hölgy, alig látott ugyanis, csak hangról ismerte meg az embereket. - Időben vagyok még? Elszívhatok egy cigarettát?
- Menjen csak Ilonka néni!
A cigaretta is a napi rituáléhoz tartozott.

Hamar visszaért. Leült egy székre, és megkérdezte:
- Pannikám, nem volna-e kölcsön ötezer forintod? Tudod, a szegényeken a szegények segítenek.
- Nem tudom, Ilonka néni, meg fogom kérdezni otthon, és ha tudjuk nélkülözni, holnapra hozom.
- Nagyon jó! Tudod, a fiam és édesanyám tavaly halt meg, rengeteg adósságom van, törlesztenem kell. Mindent megadtam nekik, amit tudtam. Most nem fűtök, de ne mondd senkinek, mert letagadom.

Ezzel abba is maradt a beszélgetés, mert jöttek a lelkészek. Csak ők négyen voltak, és mikor vége lett, az idős hölgy kotorászni kezdett az egyik koszos szatyrában.
- Palikám - mondta a lelkésznek. - Itt van, amit megbeszéltünk, az ötven télapós csizma a hittanos gyerekeknek. Még húsz kell, úgy számoltuk Erzsikével, annyian vannak. Azt holnapra meghorgolom. Nézd, ide beteszel egy szaloncukrot, a szárába egy csokit, és megvan az ajándék. Ha kevés, csak szólj, majd csinálok még.
A lelkész megköszönte és berakta az irodába. A hölgy a takarítónőnek is odaszólt:
- Te, ha hozol egy babát, a kislányodnak horgolok rá menyasszonyi ruhát.
Ezzel elbúcsúzott, kiment az épületből, rágyújtott egy cigarettára.
A takarítónőnek hirtelen eszébe jutott valami:
- Ilonka néni, tegnap láttam a TV-ben, az aranydiplomáját vette át, gratulálok!
- Nahát, én nem néztem. Mondd, milyen voltam?
- Olyan, mint a többiek, pontosan olyan!
- Akkor jó! - mosoly jelent meg a szája szögletében, majd elbúcsúzott, és komótosan elindult hazafelé.

A másik is elindult. A szomszéd házból az egyik idős nő megszólította:
- Mondja már, ez az Ilonka néni mindennap idejár?
- Igen, mindennap.
- Micsoda egy asszony ez! Iszik, nem vette észre?
- Nem. Nem érzem a szagát, én nem hiszem, hogy inna.
- Dehogyisnem! A fia is ivott. Nem fizet ez a nő semmit, a szomszédok mesélik, minden ki van nála kapcsolva.