Nagyon friss.
Nagyon élmény.
Pubertás korba lépett Fiat Uno-val, és hites feleséggel az oldalamon (értsd: anyósülés), a Petőfi-hídon keresztül próbáljuk elérni az állomáshelyet, ahol az életünk többnyire zajlik. (értsd: lakóhely)
70 km/h sebességgel zötyögünk, ami ugyan 20-al több, mint a megengedett, de akad, akinek még ez sem elég.
Jelzem a külső sávban haladunk.
Jelzem a belsőben sehol senki.
Csak mögöttünk, csak a lökhárítónkra ragadva, csak a hátsó ablakot párásra lehelve, piszok nagy terepjáró követ.
Spielberg rajongó a srác, ez az első másodpercekben kiderül, ráadásul érezhető, hogy a Párbajban, végig a genyó kamionosnak szurkolt.
Nahát hasonló ez a szitu is, csak most legalább kétembernyi életről van szó, ezért úgy döntök, figyelmeztetésre adom a fejem.
Enyhén, nagyon enyhén, a fékre helyezem a lábbelit.
Tényleg csak érintőlegesen, tényleg csak azért, hogy jelezzen neki a féklámpa, és üzenje, hogy: „Hálló, hálló, emberből vagy ember?”.
Semmi reakció.
Továbbra is a tarkónkon csorog a nyála.
Újabb féklámpa életre keltéssel próbálkozom. Kevés a siker.
Aztán nem bírja tovább, sajtkukaca van, és kielőz, amit már rég megtehetett volna.
Négyszer-ötször nagyobb a jármű.
A kiürített kesztyűtartóba simán, simán becsusszannánk. Unostúl, mindenestül.
Szóval kielőzés, óvodás versenykezdés indul.
(Ne bántsuk az óvodásokat!)
Miután némi előnyre tesz szert – jelzem, én nem versenyzek, jelzem, alig várom, hogy elnyelje a messzeség -, satuféket nyom úgy, hogy félig kipördül, mi pedig majdnem.
Majdnem alá csusszanunk.
Persze nem lenne gond, mert kis szerencsével érintésmentesen suhannánk át az alváz alatt.
Mondom, hogy Spielberg rajongó.
Épp bőrrel ússzuk meg, de mivel nem bírjuk türtőztetni magunkat, mert egyikünk sem abból a fajta fából lett kifarigcsálva, a következő pirosnál nagyokat mosolygunk és az ég felé mutató hüvelykujjunkkal kommentáljuk, hogy:
„Jó srác vagy! Jól nyomod! Vagány-Király!”, hasonlók.
Gépjármű ajtó nyílik.
Nem a miénk.
Párbaj Fickó a reptérről hozatja magának a lépcsőt, hogy le tudjon ereszkedni a magasról.
Kb. kétszer akkora, mint jómagam.
Kb. tudom, hogy én mekkora vagyok.
Kb. nagyon nagy szarban vagyok.
Utoljára 14 évesen éreztem hasonló félelmet.
Mondjuk akkor úgy megvertek, hogy csak.
Vér, meg kék-zöld foltok, minden.
Nem volt rajtam sapka.
Most sincs.
Csak az a pont van, amikor úgy gondolom: a fehérnép előtt nem fogok szégyent vallani.
Meg, ahogy ismerem, ha bántódásom esne, helyben kikaparná a fickó szemét.
Ettől a felismeréstől bátorságom a végtelenbe és tovább.
Autóból kiszállok.
Csávó nem lett kisebb.
Szellemi hadviselésbe kezdek.
„Mi a probléma?”
„Úgy mész, mint a csiga bázeg!” – hőzöng.
„70-nel mentem! Külső sáv! Kielőzhetsz!”
Aztán nagyon bátran folytatom:
„Eljut az agyadig?”.
Soha életemben nem álltam még így ki magamért hasonló ügyben.
Pedig dzsungelkörnyéken nőttem föl.
Mondjuk mindig a földön végeztem, mondjuk sós ízű folyékonnyal a számban.
Most viszont pszichés fölényt érzek.
Átléptem a paraponton, amin még soha és ez valami mámor.
Dzsip Haver meg hümmög. Érzi a fölényt.
Persze csak meg kellene lendítenie a jobb kezét, és lefagyna orcámról a mosoly, az a gúnyos.
Közben a lámpa zöldre vált, és Tagbaszakadt Barom visszavonul az óriás autóhoz.
Nagyvagányan megszerzem az utolsó szó jogát:
„Dúljál – Fúljál!”
És pont.
Autóba szállok.
Nőmre nézek.
Ez a tekintet új. Ezt még nem láttam.
Hősökre néznek így.
Meg Crispin Glover-re, a „Vissza a jövőbe” első részében.
Tudod, amikor lezúzza Nagy Arc Biff-et.
Amikor túllép a saját paráján, és egy jól irányzottal elnyeri az égiek szerint is neki szánt nőneműt, akit Lea Thompson játszik.
Fontos jelenet. Nagyon fontos.
Nem akarok a magamból áztatott lében túl sokat fürdeni - pedig milyen jó, milyen jó -, ezért nőm tudomására hozom, ha ő nincs, akkor itt ma vér folyik, az enyém.
Vagy rekordot döntök hátramenetben.
Nem hiszi.
Inkább csak azt, hogy szerénykedem.
Pedig…
Pedig.
Jobban belegondolva, tényleg odatettem.
Jól megmutattam.
Ráijesztettem.
A holnapi verzióban, talán már meg is ütöttem.
Sebet ejtettem rajta, ő pedig térden állva könyörgött.
Nyüszített.
Még az autóját is felajánlotta, de dzsentlmenből vagyok, vagy mi, úgyhogy futni hagytam.
Ilyenek.
Mindestre az érzés az beégett.
Életvégéig megőrzős lett.
|
