Egy hete volt a temetés. Azóta gyakorlatilag az ágyat nyomta, nem kelt fel, nem végzett házimunkát , nem vette fel a telefont és nem fogadott látogatót. Semmi nem érdekelte, csak feküdt egész nap magzati pózban, oldalt, lábait felhúzta a melléhez. A paplant szorosan maga köré csavarta, ez megnyugtatta. Néha el-elszundikált, inkább napközben. Az éjszakák viszont pokoliak voltak.

Ilyenkor szeretett férjére gondolt. A negyven év boldogságra. Igaz, gyermeket nem adott nekik a Teremtő, amit nehezen, de elfogadtak. Mikor bizonyosak lettek benne, úgy határoztak, nem vesznek magukhoz idegen gyermeket, inkább csak egymásnak élnek. Csak a férje dolgozott, jól keresett, kettejüknek elég volt. Ő a háztartást tartotta rendben, a kertet művelte és állatokat tartott. Szépen éltek. Esténként, amikor a férje hazament, elétette a meleg ételt, melyhez szépen megterített és virágot is tett az asztalra. Ő ilyen volt, mindennek megadta a módját. Vacsora után mindig sétálni mentek, kirakatot nézegettek, vagy beültek egy moziba. Tévéjük nem volt, inkább beszélgettek, rádióztak. Vasárnaponként a templomba is kézen fogva mentek, a Bibliát is együtt olvasták.

Erre két hónapja nem került sor, mert perelt az Istennel. Akkor történt, hogy szeretett férjét hirtelen agyvérzés érte. Két hetet a kórházban töltött, majd hazaadták meghalni. Az utolsó időkben már pelenkázni, etetni, fürdetni kellett. Mégis katasztrófaként élte meg a halálát, úgy érezte, nélküle már nincs értelme az életének.

Úgy határozott, felkel. Az állandó semmittevés nem az ő világa volt, úgy gondolta, ha továbbra is így él, megbolondul. Nagy nehezen beágyazott, iszonyú erőfeszítésébe került, úgy érezte, nem bírja a legkisebb munkát sem. Akkor meglátta a régi Bibliáját. Gondolta előveszi, kicsit olvas belőle. Kinyitotta, lapozgatta, kereste, melyik kedvenc igéjét olvassa, amely erőt adhat neki. Ekkor egy kis cetli csúszott ki belőle. Felvette a szemüvegét, hogy jobban megnézze. A férje irása volt, egy részlettel Ruth könyvéből:
"Mert a hova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled."

A legszebb szerelmi vallomás volt. Zokogni kezdett.