Végső perceid nekem adtad,
Mégis kezeimet tördelem kétségek közt.
Arcon csapott az ördög, s most vonyítok,
Mert hiányod gúzsba köti égett kínomat.
Pulzusod lassult, már nem üti élt időd,
Fülemben ott dobol a halál, elűzettünk
Világunk végire, ahol az utolsó szikra
Pattan a semmibe. S ahol a pillanat óriássá nő
Túl az égig érő fák csúcsán, oda támasztva
Szent lajtorján, mégy fel, lassan agonizálva.
Szád sem nyitod már búcsúzásra…
- Kérlek, várj!
Hadd nekem, hogy állhatatos hitvesedként
Elkísérjelek, s legalább utoljára
Sirathassam, azt a percet, azt az órát,
Amikor itt hagytad végleg lángtestedet.