Szomorú csönd borul a szobára
A gyermek hiába vár a vacsorára
még a játék sem feledtette el vele,
hogy megint éhen kell lefeküdnie

Nem lehet  a szemébe nézni
A fájdalom és reménytelenség
szinte könyörögve esdekel
a sors, miért ilyen kegyetlen vele.

Hisz még alig tanult meg járni
De már tudnia kell, mit jelent
az a szó, hogy  nincs.
Száraz kenyeret majszolni
szinte meg maga  a kincs

A szíved ilyenkor, majd meg szakad.
Amikor enni kér meg csak hallgatsz,
vagy hazudni fogsz, mindig ezt teszed
ebből áll egész életed

Kegyes hazugságnak nevezed
pillanatnyilag, igen  az lehet,
de akkor jól nézz majd bele
egyszer a gyermeked szemébe.

Ha csak egyszer is megteszed
a szíveddel fogsz olyat látni
ami a szemnek láthatatlan
és akkor megértel mindent.
Remélem