Szavak, mik vágyakat takarnak.
Álom szőtte ösztönös kollektív öntudat.
Mérgezett gondolat cafatok,
Rongyosra olvasott ponyva vacakok.

X
Betűk közt elvesző érzések,
Simogató dallamokban ránk törő emlékek,
Fájdalmasan maró átkok,
Visszatérő verejtékben úszó álmok,
Rímesen képtelen versek,
Mindenféle zavaros képek,
Már nincs értelme mire végére érek.
Mégis, ez a költészet. Tényleg?
Hazugságokba belefúlt enyészet,
Tekergőző, kígyó fejű félelem tenyészet.

X
Csak a szép, csak a jó,
Csak barát, csak szerető,
Csak virág nyílik és réz kilincs,
Csak lágy szellő fúj, és vasbilincs,
Csak csók, csak simogatás,
Csak ima, csak áldás,
Csak vágyak, csak csalás!
Csak sok sok ostorcsapás.

X
Könny áztatta ostobák arca,
Kit siratnak?
Pokolkapuja nyílik a vakbuzgóknak.
Elveszett valami? Mit keresel?
Létfentartási ösztönöd
Kényes lelkednek megfelel ?
Fejedre babérkoszorút tegyek e?
Mond cserébe nekem teszel e?
A barátságunk így megmarad?
Jaj de szomorú ez a gondolat.
Nyájas mosoly arcotokra fagy,
Ez legyen a csoportképen
A legszebb pillanat.

X
Nem kell fájdalom
Nem kell kín
Nem kell vérző szív
Nem kell véresre mart ín
Nem kell Krisztus a szenvedő
Nem kell bánat
Nem kell záporeső
Nem kell rózsa
Nem kell mirha
Nem kell már többé ringló szílva

Ha ezek nem kellenek
Örökre bevégeztetett.
Talán talán az Isten veletek,
Szépreményű kedves emberek.

2005. 04. 02.