avagy egy köszvényes öszvér tragikomikus meséje,
avagy egy tragikomikus öszvér köszvényes meséje

Egyszer, egy napon az öszvért
Hívatta a bagolydoktor
- mondhatom, épp jókor -,
(Diplomáját az "egyetem fura ura",
Más néven "boa-konstruktora"
Adta át. Így lett az erdő doktora)
Szegény öszvérünk hátát
Mint múlhatatlan ármány,
Megtámadta a köszvény.
Sajna, erre nincs törvény,
Nem válogat.

Hogy ez miként esett vele?
Hosszú évekkel ezelőtt
Felkeresett egy legelőt.
Ott látta meg szamarát,
Fedőnevén Tamarát.
Ó, az a lenge szellő,
Hogy simogatta tomporát!
Az öszvér a füvet legelte,
S a szemét meredten legeltette.
Felsejlett előtte egy régi kor,
Még nagyon régen, amikor
Kialakult tragédiája,
Az ok e verses komédiára.

Az apja volt a híres varázs ló,
A nyertes mén, szinte varázsló.
Számtalan versenyt nyert,
Híres lett és óriási keggyel
Felkeresett nem egy kancát,
Óvatosan, meg ne sértse grabancát.
Végül egy végzetes napon,
Ott állt ő, no nem egy padon,
Hanem zöld mezőn szügyig fűben.
Pofáján vigyor,
Mint Gagarinnak az űrben.
Szamár volt, nem paripa,
Becses nevén Mariska.
(Tudom, ez tehénnév,
De szülei így hívták szegénykét.)
Egyszóval a nemes mén
Beleszeretett, s nem nézte a szemén
Húzódó ráncokat.
A deli pej, s Mariska ősz vére
Keveredett, s így lett mesém öszvére.

Szóval, épp ezen merengett.
Nézve Tamarát,
Felötlött benne rengeteg
Emlék még, s az apát
Elhomályosította Tamara tompora.
S fülei, melyek csámpán
Meredtek feje ormán.
-Ó, be szép! – sóhajtotta
S innentől csak őt óhajtotta.
Ő lett Tamara, kedvenc látnivaló szamara.

Hiába azonban a távszerelem,
-Most lett már elegem! –
Kiáltotta.
De Tamara szája lefittyedt,
Kosarat adott, hisz más kaszthoz tartozott.
Hiába mondta öszvérünk:
-Apám fürge mén,
S anyám, ő csodaszép,
De nem ám paripa, hanem Mariska.
Ő ősz, ám ösztövér öszvérek özönét,
Szám szerint hetet
Még e világra szülhetett.
Így lettem én,
Hát kérlek, tekints engem úgy, mint átmentett
Paripa és szamár átmenetet.
De hiába e mesés
Életrajz ismertetés
Tamara rá se hederített,
Így okot kerekített
A munka-mániára,
S számtalan, ám csendes áriára.
Végül öszvérünk háta
Ráment e kálváriára.
Így jutott a doktorhoz,
Ki köszvénnyel kezelte,
S pihenésre ingerelte.