Március idusán, egy szép napon,
ablakot nyitottál a világra,
beengedted a tavaszi napfényt,
s érintett a szabadság varázsa.

Futottál volna Magad elől, de
fogvatartott a lány szeme s lelke,
szívedben egy szál virág kihajtott.
Hitted? Szerelem-virág a neve!

Odaadtad volna a szép lánynak,
de Ő mondta: nem tudja fogadni.
Bánat ült arcodra, felejteni
akartál s gyorsan  tovább haladni.

Nem tudhattad, de tüzet gyújtottál
a lány szívében, ki talán csak félt,
de reá fújt a szerelem szele,
s tudta: Istentől már csak Téged kér.

Szavaid könnyekig hatották Őt,
kedvességed maga volt a csoda,
és újra kinyílt a vörös rózsa,
ezernyi kincs, meseszép palota.

Talán mese lenne e történet,
ha nem lennél Te és nem lennék én.
De minden sora egy-egy kis csillag
végtelen szerelmünk fénylő egén.

/ Kedvesemnek ajánlva /