Utolsó. Szerelmes. Szavak. Lélektükörbe nézek, jaj de szép vagyok!. Hű de szép. Szebb nem is lehetnék. Befejezés. Ennyi volt, na végre, leesett az a rohadt tükör. Gondolatfoszlányok. Nem tud az ember mást, csak néhány agyából kifoszlott cérnaszálat összekötözni csomóba. De oly vékony a szál, felesleges erőlködés. Minden porlik, mint a szép fehér apró szemcsék, amik orrod szőrcsillámaiba tapadva áthatolhatatlan utat engednek a valóságnak. Álmodj velem, hogy mennyire jó is ez az egész átlátszó, nejlon valóság. És itt ne kérd, hogy írjam helyesen, úgy sem teszem. Buborékok vagyunk itt a zöld fűben, gyere, feküdj mellém. Ugyan, szeretkezz velem. Ha nem, akkor menj a jobb oldalra nem kell átlósan, kereszteződésekben belém botlanod. Érezted már a reggelek, kora reggelek hullaszagú üde levegőjében elővillanó, kedves, fekete Szent Anna bogarak rád mászó érintését? Ha nem, hát együnk egy girost, és igyunk egy sört utána Abdullnál. |