Széphangú, bús fürjek
Hangjukat hallatják,
Miközben a csendet
Sohasem hallhatják.
Megrendül a Föld
A súlyaik alatt,
Megrepeszti a fát,
És ledönti a falat.

Jeges, zord időben
Énekelnek a fürjek.
Mondd, kedves múzsám,
Most minek örüljek?
Elmebeteg rombolás
Látszólag csak köd,
De a halálon kívül
Semmihez sem köt.

Zápor, eső zuhatag
Surran az éjnek rétjén,
Kifacsart büszke szavak
Fulladnak az élet révén.
Feltámadnak, de soha
Nem fogják meglátni:
Miért is küzd a fürj
A hangját megtalálni.

Zöldellő mezők színe
Szürke sivatag csak,
Nem terem benne semmi,
Csak fekete téli latyak.
Sok házban nem élnek
Emberek már régen,
Ballada sincs arról,
Hogy volt élet e réten.

Szúrós gitárhúr pendülése
Nem csillantja vissza
Úgy, mint egy művész,
Ha a muzsikát issza.
Elpusztult ágak jelzik:
Nincsen itt már más,
Csak az életnek rokona -
az örök pusztulás.

Kifogyott tollam,
Elfáradt szemem,
Hangtalan szám
És erőtlen kezem.
Nem jelez mást, csak
A szörnyű igazságot:
Nincs már sok oly ember,
Ki látja a világot.

1997.12.04.