Rezet!

Megosztunk, posztolunk, lájkolunk, irtózatos sebességgel habzsoljuk be a világot, két pofára zabáljuk a híreket, álhíreket, rémhíreket. Szezon és fazon keveredik, minden fikcióvá, flessé, anyagtalanná válik, időtlennek és korlátok nélkülinek gondoljuk magunkat, szájber tereket barangolunk és szörfözünk szakadatlanul. Klikkelések, feliratkozások rabjai, regisztrálunk, csatlakozunk, azt sem tudjuk kihez, mihez, miért. Virtualizálódunk, körvonalaink elmosódnak, éleink, gondolataink pixelesek és sorvadni kezd a lélek, ahogy a végtagjaink is csökevényesednek. Testünk és embertársaink egyre idegenebbek, nem hasonlítanak avatárjaikra, fotosoppos trükkfelvételeikre, vebdizájn és péjpervjú ostoroz, személyiségünk állandó frissítés alatt, felülírnak, újraírnak, biztonsági mentés nélkül. Szelfi, szmájli, bármi, önkontrol nélküli száguldás, de mihez kezdünk a hétköznapokkal, munkával, szerelemmel, közösséggel, igazsággal, valódisággal – cirkulál, centrifugál, örvénylik külső memóriánk: szoftver-, hárdver-, olvasási hiba, errór, kennát rán, féjld tu szet áp, szisztem kresd. Riszet, reszet, rezet!