| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Én: Káli László Ideje:: 03-18-2014 @ 10:39 am |
|
|
|
|
1961.01.22. Megszülettem. Nagyon hideg nap volt, úgy emlékszem.
Kezemben egy verses kötettel jöttem a világra. Már akkor tudtam, hogy
kell valami, amibe lehet kapaszkodni. Persze, ennek csak a fele az igaz.
Nos, némi töprengés után úgy döntöttem, hogy elmesélem (akit érdekel,
az meg elolvashatja az elmúlt néhány évtizedem bolyongásait.
Igazából negyedikes koromban kerültem kapcsolatba az irodalommal.
És a protekció fájó tényével. Fogalmazás verseny volt az iskolában,
és csak azért lettem a második, mert az egyik tanárnő leánya, a Hajni
nem lehetett második. Magyarázatnak persze nem ezt mondták, hanem
hogy hülyeséget írtam, hogy a nyúl kenyérhéjat rágcsált. Azért
jó volt ez arra, hogy egy életre megjegyezzem, mindig oda kell figyelni
arra, hogy amit leír az ember, az valós legyen.
Néhány éven belül nyertem egy csomó szavaló versenyt, mígnem végül
73 őszén egy meg nem írt házi feladat elindított a versírás felé.
Akkoriban az volt a szokás, hogy aki nem készítette el a leckét, kinn
a táblának fordulva pótolta. Szép kis sor állt a táblánál. A fogalmazás címe
Őszi táj volt. És ez meg is ihletett, elkezdtem a hatalmas verset:
Az egész tály szomorú,
egy tehén felbőg múú.
Ezt sose nem felejtem el. Meg azt se, hogy amikor Apámnak megmutattam
otthon, mekkorát nevetett. Az ipszilonos tájon. És mosta, hogy te kis Petőfi,
ha már verset írsz, előbb tanulj meg helyesen írni. Ez is hasznomra lett, ugyanis
innentől kezdve tényleg AKARTAM tudni helyesen írni, ami addig nem
igazán hozott tűzbe. A következő lépcső 77-ben volt, amikor is a Magyar
Ifjúság c. folyóirat pályázatot hirdetett diákírók, diákköltők részére,
és én beküldtem néhány versemet, amelyek alapján végül meghívást
kaptam a találkozóra Sárvárra. A találkozó után már kész költőnek
éreztem magam, és elküldtem néhány versem két újságnak is. Nem
részletezném a válaszukat. Minden esetre a versírástól is elment a kedvem.
Ennek az lett a későbbiekre a hatása, hogy szinte soha többé nem
pályáztam, nem indultam egy versenyen se. Kinek kell még egy
ilyen pofára esés? Nekem elég volt egy.
Minden esetre ettől kezdve csak pár embernek mutattam meg, ha
írtam is. A verseim akkoriban csupa csalódottságról szóltak. És nem
azért, mert ne akartam volna boldogságról írni, csak hát nem éltem meg
azt az érzést. 79-ben megismerkedtem a későbbi nejemmel. Hogy
elkerüljem az ismételt csalódást, ha valaki legyeskedett körülötte,
azt megvertem, és így aztán csupa boldogság volt az élet. Sajnos
ebből az időszakból nem született olyan vers, amit ma vállalnék.
De bemutatóba mégis ideraknék két verset. Az első ama pályázati
versek közül az egyik, a másik meg csak úgy szomorú, ahogy van.
Ennél több előnye nincsen is.
Aztán majd folyt. köv.
.
.
Miért van az.....
Miért van az, hogy azt szeretjük,
aki hűtlen, aki mást szeret?
Miért van az, hogy érte könnyezünk,
pedig tudjuk: rajtunk csak nevet?
Miért van az, hogy vele alszunk,
és reggel vele is ébredünk?
Miért van az, hogy nyugtalan álmunk,
és reggel könnyes szemmel ébredünk?
Miért van az, hogy látjuk arcát,
azt a szépet, azt a gyönyörűt?
Miért van az, hogy halljuk a hangját,
pedig Ő már nem beszél velünk?
Miért van az, ha még is eljön,
örömünk nem ismer határt?
Miért van az, ha újra elmegy,
hidegnek találjuk a forró éjszakát?
Miért van az, hogy csak Őt imádjuk,
pedig kívüle van sok lány?
Miért van az, hogy rá egy életen át várunk,
pedig mi is tudjuk, hogy ez kár!
.
Elkésett vallomás
Amikor fekete ruhájában ott állt a friss sír fölött,
két gyönyörű szemébe lassan könny szökött.
Mereven nézett az előtte álló márvány keresztre,
de közben egészen mást keresett a tekintete.
Gondolatban újra átélte a régi, boldog napokat,
újra átélte a lágy öleléseket, a forró csókokat.
Újra elképzelte Kedvese arcát, aki őt úgy szerette,
s újra villámként hasított belé a felismerés: elvesztette.
Örökre magába zárta a föld, s csak e sírkereszt
csupán, mi megmaradt belőle, ami rá emlékeztet
mindenkit, aki ismerte. A fekete ruhás nő felzokog hirtelen.
"Most, hogy nem vagy, most tudom, mi voltál nekem!"
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 03-18-2014 @ 10:40 am
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 03-18-2014 @ 03:07 pm)
Comment: Laci, nagy örömmel olvastalak! Talán elindítasz valamit, én mindenesetre lehet, hogy csatlakozom, és én is megírom a saját kezdeteimet. Remek lenne, ha minél többen megtennénk (még megvan az első naplóm, amibe a verseimet írtam, nem lesz egyszerű szemezgetni belőle :-) ).
Örömmel olvastalak.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: mickey48 (Ideje: 03-18-2014 @ 06:46 pm)
Comment: Én mostanság - takarítás ürügyén - jó sok valamikori kéziratot dobtam ki, de szinte mind megvan lemezen is. Sok akkori versemen mosolygok ma már... Laci - olvaslak. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: zoria (Ideje: 03-19-2014 @ 07:25 am)
Comment: Kapitány jól esett olvasni. Csak adalék: nem irtál hülyeséget az én nyulam szeretett száraz kenyérhéjat rágcsálni. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Captnemo (Ideje: 03-19-2014 @ 01:15 pm)
Comment: a_leb: Jó lenne Béla, jó lenne. Tényleg érdekes lenne olvasni azok kezdeti lépteiről, akik ma a legolvasottabbak. Örömmel olvasnám a Te zsengéidet is! Egyébként épp a nagy arcom késztetett erre. Hogy amikor néha keményen beszóltam néhány talán épp szárnybontogatónak, elfelejtettem azokat a versnek se csúfolható valamiket, amiket anno elviselt a papír, bár elég nehezen néha. És arra gondoltam, hogy miért ne mutatnám meg, hogy én se voltam mindig Captnemo. Nem szégyen, az is én voltam. Az újszülött se hosszútávfutóként kezdi. Minden esetre ezt is megjegyeztem. Köszönöm a bíztatást és hogy olvastad! És várom a blogodat!:) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Captnemo (Ideje: 03-19-2014 @ 01:16 pm)
Comment: mickey48: Hááát.. én is volt, hogy mosolyogtam, de azért volt, hogy komoly kétség fogott el, hogy hogyan is voltam képes anno azt hinni, hogy verset írtam?:) Köszönöm, hogy olvastad! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Captnemo (Ideje: 03-19-2014 @ 01:18 pm)
Comment: zoria: Ejj, ha lenne időgépem, de a Hajni anyukája orra alá dörzsölném ezt!:) Tényleg, matek tanár volt, honnan is érhetett volna a nyúlambulanciához? Köszönöm, hogy olvastad. és hozzászólásodat is! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 03-21-2014 @ 07:28 am)
Comment: Nagy örömmel olvastam ezt a kis önéletrajzot, és érdeklődéssel várom a folytatást. Jókat derültem, és ez ma reggel kifejezetten jót tett. Köszönöm. Ölellek szeretettel: Anna :)) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Captnemo (Ideje: 04-02-2014 @ 12:43 pm)
Comment: Leszen folytatás Drága Anna, csakhogy a leendő irodalomtörténészek dolgát megkönnyítsem!:) És látod, ha arról van szó, hogy mosolyt csljak, akkor akár itt is, most is. Mert a mosoly attól, hogy barázdákat szánt az ember arcára, ki is simítja azokat, és egyéb hegeket is. Azám, infravörös mosoly. Köszönöm véleményed!:) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Summer (Ideje: 04-10-2014 @ 09:47 pm)
Comment: Jó ötlet ez a bepillantósdi. Az, hogy elmeséled, hogyan kezdtél el írni, mi vezetett rá. Érezni az ég és föld különbséget a régi meg az újabb verseid között. Megyek, olvasom a folytatást. :) Zsu |
|
|
|
|
| Hozzászóló: ilulu (Ideje: 05-05-2014 @ 10:08 pm)
Comment: Örömmel olvastalak!
Arra nem is emlékeztem, hogy Hajni anyukája matek tanár volt. :)
Érdekesebb volt így elolvasva, (mivel a történetet már elmesélted) ugrok a folytatáshoz :)
|
|
|
|
|
|
