| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Én: Káli László (2.) Ideje:: 04-10-2014 @ 11:56 am |
|
|
|
|
Azért ezen a második Kálilacin jót vigyorogtam magamban..
Mint ígértem, folytatom eme remekbe szabott értekezésemet.
Még akkor is, ha tudom, hogy jószerével magamnak-magamról,
és ha azt is tudom, hogy nem biztos mégse, hogy „kéne”.
Volt néhány dolog, ami alapvetően befolyásolta későbbi életemet.
Ilyen volt pl. 75-ben a szavaló verseny. A tétje az volt, hogy ki képviseli
a sulinkat a debreceni Területi Szavalóversenyen. Igazából az első
helyen végeztem…volna! És hogy nem úgy lett, elmondta a zsűri, hogy
két éve ugyan az a két szavaló megy Debrecenbe, és hogy nézne ki,
hogy a 3. évben lekörözi őket egy kis elsős. Na, jó, nem ezekkel a
szavakkal, de a rizsaszűrőm már akkor is jól működött. Lényeg a lényeg,
hogy 3. lettem. Érdekes módon a kezdeti, és nem is hosszan tartó
elkeseredettséget felváltotta az elhatározás, miszerint meg is érdemlem.
Mert nem elég csak jónak lenni. A legjobbnak kell lenni, és akkor nem
férhet kétség sem ahhoz, ki a nyerő. Természetesen a köv. 2 évben már
én mentem a versenyre, és ha jól emlékszem, elsőre egy hatodik, és aztán
a 42 versenyzőből a 2. lettem. Ez nem a dicsekvés helye, hanem épphogy
nem, mert mégis kudarc lett, nem a legjobb voltam, így az országostól elestem.
Viszont a cél mégis megmaradt. (Sikerült is, hiszen a helyi szavalón már az
Arany Oklevél tulajdonosa voltam
És még egy dolog volt ami kihatott még a verselésemre is. A második
versenyen az egyik tanárom (nevén nevezném tiszteletem és hálám jeléül,
nevezetesen Dávid Sándor) a kezembe adta Simonyi Imre versét, a Zokogás
mélyhegedűre és dobokra címűt, mondván, hogy szerinte ez áll a legközelebb
hozzám. Első nekifutásra azt gondoltam, hogy rettenetesen tévedett, de aztán
rájöttem, jól ismer, hiszen másodszorra szinte nem is olvastam… Nos, így
hatott rám akkor, és a mai napig is Simonyi költészete…
Hogy mennyire, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a verseim kezdtek
átalakulni. A versszakos és szótagszámolós versek tömbé lettek, és a sorvégi
rímek helyett a belső rímek jelentek meg a versemben, bár elég kezdetlegesen.
Végül 83 körül megírtam a Júdás csókja c. versemet. Meg is mutattam néhány
hozzám közel álló embernek, de nem igazán volt jó a fogadtatás, holott én
ezt tartottam az addigi legleglegnek. És akkor döntöttem úgy, hogy nem
megy, és leraktam a tollat. Mintegy 20 évre.
Most is két verset rakok ide, az egyik a fent említett vers, a másik is az,
csak kb. húsz évvel későbbi átiratban, Feszület címmel. Érdekes talán, hogy a
forma kicsit visszaállt a szakosra akkor még…
Júdás csókja
Csókoddal elárultál. S én megbocsátok Neked!
Mert láttam a szemeden, hogy a lelked szenved.
Bűnös, aki él. Szívem élve keresztre feszít, s kínt
nem enyhít bűnbánat, és nem alázat! Nem szabad szeretni?
Te árultál el először! Majd megtagadtak százan;
kik egykor szerettek, most véresre verik verejtékes hátam.
Akikkel megosztoztam valamikor örömben, bánatban,
most gúnyolódva jönnek felém s kinevetik fájdalmam.
Elárultál csókoddal! Hazug volt az a csók!!!!
.. Mégis... E csók elkísér majd hosszú álmomban,
az a tekintet lesz társam rögös utamon,
melyen pár nap gyönyörével kell sebem gyógyítanom.
Nem vádollak. Az életed a tiéd. Te éled.
Bár elárultál, - érzem, szenvedsz miattam - Vétlen.
Feszület
Bűnös, aki él! Szívem élve keresztre feszít
s e kínt nem enyhíti sem bűnbánat sem hit.
Vedd el tőlem ezt a kehelyt, nem kívánom,
tiszta szívemből minden bűnöm bánom.
Mindenkinek a maga keresztje. Ki szeretne
egy olyat, kinek minden bűne a szerelme?
Kivel egykor közös volt az öröm, a bánat,
az most véresre veri verejtékes hátam.
Én vétkem, én vétkem. Bocsáss meg, vétettem,
mert bízni, hinni, tiszta szívből szeretni mertem.
Miért hagytál el engem? Kezedbe tettem lelkem.
Csakhogy a feltámadás most már lehetetlen.
Bár az én csuklómat nem tépték vas-szegek,
és töviskorona sem sebezte véresre fejemet,
Azt a lándzsaszúrást mégiscsak én kaptam
a szívembe. De bizony mondom, harmadnapra
nem támadok föl, s ha kinyílik majd a kamra,
engem megtaláltok ott, magamra maradva.
S ha a főtemplom főfala talán meg is reped,
azért még senki nem fog majd festett képeken
és faragott szobrokon megemlékezni rólam.
Elárultál. Te árultál el először azzal a csókkal,
mit hiába vártam, majd megtagadtak százan…
És ezer lábbal taposták lelkem a sárba.
Nem vádollak. Nincs is miért. Ki maga bűntelen
az vesse rád az első követ. Hisz csak hűtlen
lettél egy álomhoz. Hisz csak feladtad álmunkat.
Ez nem bűn. Kik érzésekből keresztet ácsolnak,
élőnek s félholtnak és emberfiát, ki talán vétlen,
ostorozzák kíméletlen, én csak őket nem értem.
A víz borrá vált, mely az én vérem, és a kenyér
fehér, mint az én testem. De te igyál, és egyél,
abból, ami vagyok, ami lettem, semmit ne vegyél
észre. Bárki is voltál eddig, ezután is az legyél,
kiálts Barabást, és állj be a kődobálók közé Te is,
s kérj magadnak tiszta vizet, és mossad kezeid.
Hogy aztán húsz év múlva mi is történt, arról az utolsó nagyhatalmas monológban
fogok beszélni. Mert nyilvánvaló, hogy vannak népek (sárgák és kékek), akik nagy
türelmetlenséggel (nem mondom, hogy tűkön ülve, mert senkinek se kívánnám,
hogy csupa lyuk és vér legyen az ülőbbik fele), várják már, hogy vajon mi
fog kisülni belőlem. Előre megsúgom, nem sok zsír. mielőtt elfed a sír.
Aztán béke hangjaimra Isten nevében, s jő a hálaadás.Viszonylátás!
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 04-10-2014 @ 12:21 pm
| Hozzászóló: Summer (Ideje: 04-11-2014 @ 11:56 pm)
Comment: Durva, hogy 20 évre leraktad a tollat. Bennem is volt már hasonló gondolat, de az írásszeretetem mindig erősebb maradt. Bevallom, Simonyi Imre költészetét nem ismerem, de az tény, hogy nagyon jellemző az alkotásaidra a tömbösítés, a belső rímek használata. Nevezhetnénk ezt akár stílusnak is. Most már tudom, kinek a hatására. Remélem, folytatod az írással, a művészettel való kapcsolatod útját. Hm, lehet, hogy én is megírom a kezdeteket, még a mai napig őrzöm az első versemet. :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 04-18-2014 @ 05:32 pm)
Comment: Várom a befejezést is, és elgondolkodtam azon, vajon ha nincs a húszév kihagyás, mennyivel több műved élvezhetnénk. De az is lehet, hogy kellett az, hogy az élet is megérleljen. Szeretettel olvastalak: Anna :))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Captnemo (Ideje: 04-22-2014 @ 12:28 pm)
Comment: Summer: Hogy a 20 év hallgatás mennyi is?:) Ha az embernek nincs mit mondani, akkor nem is olyan hosszú. És nekem nem volt. Aztán lett. Ami a stílust illeti, valóban nem 12 egy tucat:) De erről a befejezésben szándékozom írni is! Köszönöm, hogy olvastad, olvasod! Örülök neki! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Captnemo (Ideje: 04-22-2014 @ 12:32 pm)
Comment: Hogy több lenne Drága Anna? A több nem biztos, hogy többet mondana. Az csak olyan lenne, mintha egy zenébe benyomnának egy csomó hangjegyet csak úgy, ahogy esik, csakhogy hosszabb legyen. Még így is van olyan vers, ami .. csak plusz hangjegy:) De végülis, a jó pap is holtáig pap marad:) Ez legalábbis biztos. A tanulás már nem annyira:) Köszönöm. Azt hiszem, mégis megírom az utolsó részt. Lehet, csak magamnak már, de nem szeretném, ha az lenne a végén, hogy ezt se fejezte abba!:) Köszönöm hogy olvastad, és a biztatást is! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: ilulu (Ideje: 05-05-2014 @ 10:15 pm)
Comment: Üdv! Várom a folytatást. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 05-10-2014 @ 07:09 pm)
Comment: Laci, rengeteg közös vonás (és nem csak toll) van közöttünk, én is szavalással kezdtem, sőt amatőr színjátszóvá lettem, és bizony én is letettem az írásról hosszú időre. Korai zöngéim megvannak, néha nagyon jókat vigyorgok rajtuk, de hozzájuk nem nyúlnék. Az, akkor, én voltam. Örömmel olvastalak, várom a folytatást!
aLéb |
|
|
|
|
|
