Hibáztam, fekete pont és (ön)megrovás. Egy jól sikerült családi „juniálison”, az egyesületünkkel csorbát főztünk és kürtőskalácsot sütöttünk, népszerűsítendő az általunk szervezett Székely Napot, folyóiratunkat, az erdélyi partneregyesületünk által kiírt diákpályázatot, illetőleg egyéb programjainkat. Ételeinknek nagy keletje volt, üzeneteinket a vásári forgatagban kevesen hallották meg és úgy tűnt nem is igen érdeklődnek iránta – pedig sokan voltak, éppen elegen, de az éhség nagy úr, no meg a szomjúsággal is folyton küzdeni kell, még csatát veszt az ember és elanyátlanodva elmélkedhet, ahelyett, hogy kurjongatna és túlüvöltene mindent és mindenkit. No ezen nem is lepődtem meg, nem mondom, hogy megszoktam, mert ezt nem lehet – mindig újra és újra kell csinálni, addig ameddig az ember csalódni fog és érdeklődő emberek sokaságával találja szembe magát, mert hinni kell az emberben, hinni a fennvaló gondoskodásban és hinni az ideában és akkor egyszer, egyszer biztos... De hol itt a hiba? Szóval, a szemközti sátorban adva van egy kétfős „zenekar”, akik a mulatós és mulatóssá tett dalok legjavát hozzák, koponyát összetörő hangerővel, infúziószerűen folyó sör- és panyolaipálinka-üzemanyaggal. A délután folyamán ráeszmélve, hogy szemben, reggel nyolctól valami erdélyi ihletésű dolog van, meg emberek akik ezzel a dologgal kapcsolatban sürögnek-forognak az énekes (SIC! kornyikus) egy nótát küld nekünk, közvetlenül a nádaházamteteje, vagyvalamihasonló után, a székelyhimnuszt (így egybe, kisbetűvel). Elhangzik, túléljük, végére érünk. Úgy, ahogy: hamisan, szintivel, alkoholtól remegős-hajlítgatott csavargatott hangon. Elhangzott, túléltük, végére értünk. Majd belecsapnak egy ugyancsak méltán híres lakodalmas nelegyélválogatós, ugyanazazütem dalocskába. Egy óra múlva odalépek az énekeshez és a billentyűshöz, megköszönöm a nem kért, de kapott kívánságszámot és megkérdezem, hogy mondhatok-e valamit, lehet-e észrevételem az előadásukkal kapcsolatban. Igenlésük után jelzem, hogy himnuszt nem kellene ilyen környezetben játszani, legyen szó bármilyen himnuszról, akár az egyenlítői-guineairól is. Kérem, hogy helyettesítse be, a magyar himnuszt eljátszotta volna....? Nem találtam megértésre és kötekedőnek lettem minősítve: hibáztam, fekete pont és megrovás. „Hallgatóba játszottuk...Te vagy az első, akinek nem tetszett...Mindenhol sírtak eddig. Érted? Sírtak. Ez nem igazi himnusz...Nem olyan éjféli, a magyar az igen, az olyan...Mé ide tartoztak ők is...Mi itt kűdjük nektek...te meg itt kötekedsz. A vásárba négyszer is eljátszom...sírnak a kürtőskalács sütők...sírnak...mindig sírnak...” Giccses műdal mondta egyszer valaki. Mindegy, hogy ki. A tévében. Valami vitaműsorban. Szerintem nem az – szerintem ebben a körítésben az volt. A Székely Himnusz műfaja himnusz. /Értelmező szótár: a himnusz (görög) jelentése ünnepi dal, valamely nemzet dala, magasztalás, dicsőítő ének, dicsének, óda, örömének./ A himnuszhoz – tudom, tudom: a teljes varázstalanítás korát éljük – szerintem hozzátartozik a pátosz és a rendkívüliség. Abban a szituációban amiről a fentiekben szóltam, nem volt pátosz és nem volt rendkívüliség. Nem volt odaillő a himnusz, s én, aki magaménak érzem azt (ismerve természetesen a sok jogos és jogtalan kritikát, a túldimenzionált szentimentalistát és a felületes elutasítót is), kínosan éreztem magam, a kombinékombinécsipkéskombiné s kicsigesztenyebarnaaszeme között nem volt magasztosság, csak mulatozás és éhes, szomjas embertömeg. Rendben van hibáztam, fekete pont és (ön)megrovás, kivel akartam én megbeszélni ezt a témát...? A Nemtefogodmegmondanimitjátszunk..ezutánis...nehogymátemondmeg...kötekedsz itt – emberrel? Fekete pont. Jó nagy fekete pont.