Szeretettel köszöntelek!

A pillanatnak van ezernyi csodája - akkor is, ha éppen villámok, s mennydörgés érkezik felénk, mert valahol máshol süt a nap, béke, s szélcsend van. Nem is szólva arról, hogy a mennydörgés, és villámok megélése is egy csoda a számtalan csoda közül, mert aki megéli azért éli meg, mert él. Így aztán nekünk kell eldöntenünk, hogy örülünk-e az esőnek, vagy morgolódunk magunkban, valahogy így: ~ a csuda vigye el, már megint esik ...~ Hát nem így van ...?

A hit és az elfogadás... A hitem segít legyőzni minden földi akadályt, mert tudom, hogy Isten velem, mellettem. Tudom, hogy az akadályokat, megpróbáltatásokat, félelmeket, szenvedést nem Isten küldte hozzám. E történések mindig valamilyen ember alakította irányból érkeznek. Viszont gondolkodásom szerint úgy vélem, az is megállja a helyét, hogy a természeti katasztrófák kialakulásában nem kevés szerepet játszik a folyamatos emberi beavatkozás. Így ellenkező esetben a természetből érkező megpróbáltatás sem lenne oly gyakori - gondolom én ...

Sokszor gondolkodom a felől is, ha csak a természettel lennék szoros kapcsolatban, s hatalmas távolságokra élnek ember lakta településektől, vajon kivel, mivel érintkeznék? ~~ Istennel, a szeretettel, a természettel, s a természetben élőkkel. Szerencsével semmiféle emberi nem érne el hozzám (kivételek azért még így is vannak, mint pl. a nukleáris létesítmények meghibásodásai ...). Kimaradna a létezésemből ami emberi értelemben gondolt jó, és rossz. Én magam lennék Isten áldásában a jó, és a rossz műhelyének egyedüli dolgozója, s ilyen formán szabadon eldönthetném, hogy melyik ~műhelyben kívánok dolgozni~. A boldogságom tisztán, érintetlenül ott lebegne előttem. Futnom sem kellene utána, s nem boldogság pótlékokat keresve kalitkába zárnom, mint egy madarat ...

Azonban visszatérve az ember által létrehozott társadalmi formákhoz a szeretet, a megértés, a mindenoldalú támogatás, a lelkiség elmondható, hogy többnyire zártan él, valahogy úgy, ahogy egy régi mondás szerint ~~ egy családban az asszony, az anya őrzi az otthon tűzhelyének parazsát, hogy ki ne aludjék, mert újra éleszteni mar nem lehet. E tűz belülről is kihunyhat, de kívülről is mindörökre. Számtalan kapcsolatot létesítünk, s e kapcsolatokban új tüzeket is élesztünk, és sok tüzet szinte lábbal tiprunk a semmibe... így aztán úgy gondolom, minden tűzrakás, sőt már a rőzsehordás előtt érdemes lenne példának okán a delphoi jósda gondolatait megszívlelni:

"Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,
ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,
ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,
ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és
ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat."