Ahogy leért az utcára, semmi elképzelése sem volt, hogy merre induljon. Azon kapta magát, hogy elindult egy irányba. Nem tudta volna megmondani, hogy miért pont arra.
Csak azt tudta, hogy minél messzebb akart lenni innen, az otthonától, a családjától, ettől az utcától, a várostól…
Leginkább magától szeretett volna messze kerülni. Elege volt önmagából, a tehetetlenségeiből, a kudarcaiból. Menekült volna mindenki és minden elől.
Néha azt sem tudta, merre jár. Ha ráköszöntek, biccentett, talán morgott is valamit az orra alatt.
Életében talán most fordult meg először a fejében az öngyilkosság gondolata. Néhány nappal ezelőtt villant belé ez a gondolat. Ez elől menekült volna leginkább, a többi csak plusz, azok csak úgy vannak, neki is és mindenkinek.
Mert csak ment. Vitte a lendület. Ki tuja, hol áll meg?
x x x
Idegesen járkált a lakásban, egyik helységből a másikba.
Este hat óra múlt.
- Apátok nem mondta, hová megy? – szólt be a gyerekeknek.
- Neeem! – kiáltották egyszerre.
- Azt se mondta, hányra jön?
- Neeem! – szólt a kórus.
Néhány nappal korábban csúnyán összevesztek. Gyuri meglátta, hogy Ferivel a kapualjban csókolózik. Túlórázott, később jött haza ő is. Mindig ezek a túlórák! Sokan lejárják a lábukat egy munkahelyért, más meg beledöglik, annyit dolgozik.
Alig bírta megakadályozni, hogy a két férfi össze ne verekedjen,
- Vedd tudomásul, hogy utállak! – kiabált vele már fent a lakásban. – Igen, évek óta a szeretőm Feri. Nem szeretlek, gyűlöllek! Nem vagy képes semmire. Itthon nem csinálsz semmit, a munkahelyeden mindenki kihasznál, még az a tökéletlen Dénes is. Aki állítólag a barátod. Irtózom, ha hozzámérsz! Neked föl sem tűnt, hogy három éve semmi nincs közöttünk?
Gyuri magába roskadva ült az egyik fotelben.
- Neked föl sem tűnt, hogy évek óta az anyámékon kívül sehol nem voltunk együtt! Ez is csak azt mutatja, milyen pipogya vagy. Pipogya vagy, akinek mindenhogy jó.
Kis szünet után:
- Csak a gyerekek miatt nem válok el tőled.
Tudta, hogy ez így nem volt igaz. Takaró Feri soha nem mondta neki, hogy váljon el. Ő pedig nem mert többet kezdeményezni, félt, hogy elveszíti a férfit. Akkor viszont jó volt ezt a férje fejéhez vágni.
Csörgött a telefon, idegesen kapta föl.
- Te vagy Dénes? - kérdezte csalódottan. – Azt hittem, hogy Gyuri. Képzeld, elment itthonról, se szó, se beszéd. Ilyet még sosem csinált.
x x x
Dénesnek lehetősége sem volt megszólalni a vonal túlsó végén. Az asszonynak annyit sikerült elérnie, hogy mire letették a telefont őt is elfogta az idegeskedés.
Remélem, nem csinált semmi őrültséget ez a tökéletlen!, gondolta.
Néhány napja összetalálkoztak. Valami apróságot szeretett volna kérni Gyuritól a munkahelyükön, mire teljesen kikelve magából neki esett.
Aztán már vége hossza nem volt a vagdalkozásnak. Ami eszükbe jutott, azt vágták a másik fejéhez.
- Velem ne hepciáskodj! Egyszer a feleségeddel szemben kellene már a sarkadra állnod!
- Zsuzsát hagyd ki ebből!
- Mit vagy úgy vele! A helyedben én utána néznék mit csinál azokon a kiküldetéseken.
- Írígykedel ránk! Azért, mert a ti házasságotok tönkrement. Hagyj békén bennünket!
- Ne légy már ilyen vak, Gyuri! A fél hivatal tudja, hogy megcsal a feleséged azzal a nyálas képű ficsúrral a második emeletről.
Gyuri úgy állt ott, mint akit leforráztak.
- Most mit nézel? Állítólag a tavalyi karácsony előtti bulin ismerkedtek meg.
Ez kegyelemdöfés volt Gyurinak.
Hülye voltam, nem kellett volna így kitálalnom neki. Minek is avatkoztam bele? Miért is nem tartottam a számat!
Miután Gyuri valamennyire magához tért, számon kérte rajtam, hogy miért nem szóltam neki, miért nem figyelmeztettem. Hagytam, hogy mindenki rajta röhögjön. Miért a férj tudja meg utoljára az ilyen eseteket?, kérdezte.
Ki tudja, mikor teszünk jót a barátunkkal? Ha szólunk, vagy hallgatunk?
x x x
Ne idegeskedj Zsuzsám! Ha jelentkezik nálam, azonnal értesítelek. Azért még a rendőrséget még ne értesítsd! Várjunk! Hátha… Fogalmam sincs, hol lehet, hová mehetett!
Fülöp Margit lerogyott a legközelebbi székre. Aggódva gondolt az öccsére. Nem elég, hogy ott van az anyjuk lassan teljesen magatehetetlenül!
Legutóbbi találkozásukkor rossz szájízzel váltak el egymástól.
- Mi lesz így anyánkkal?
- Nem tudom vállalni. Nekem is minden bajom van…. Egyik orvostól járok a másikig. Fizikailag sem bírom, lelkileg meg végképp.
- Akkor? Mi legyen?
- Találtam egy elfogadható szociális otthont, de a nyugdíja nem futná a térítési díjat.
Gyuri kérdőn nézett a nővérére.
- Ki kellene egészítenünk tizenöt-tizenötezer forinttal
A férfinak összeszaladt a szemöldöke.
- Könnyen vagy! Nekem még ott a két kiskorú gyerek.
- Mert ti magatokhoz veszitek, vállaljátok?
Elképzelte, hogy a sógornője hogy húzogatná az orrát. El se tudta képzelni, hogy megfogjon egy pisis pelenkát a kilakozott körmeivel.
- Viccelsz? – horkant föl Gyuri.
- Nem, csak hangosan gondolkoztam.
Nem jutottak dűlőre. Sebeket viszont sikerült egymáson ejteniük.
Mindig meggondolatlan volt az öcsém. Csak ezt megússzuk!
Az elázott papírzsebkendővel törölgette a könnyes szemeit.
x x x
Éjszaka volt. Mintha szundikált volna néhány percet.
Fogalma sincs merre tart a vonat. Felült a legközelebb indulóra. El, innen el, mindegy merre, csak valamerre!
Úgy érezte, sok már neki az élet.
Az anyjára gondolt, a nővérével való vitára. Az anyjuk egyedül nevelte föl, taníttatta őket. Akkoriban ezt meglehetett tenni. Ma ketten nem tudják, hogy mit kezdjenek vele. Egymást marják, az anyjuk meg azt várja, hogy valaki tisztába tegye.
Nem akart hazagondolni. Még a gyerekeire se tudott jó szívvel. Tisztára olyanok, mint az anyjuk, még a hanghordozásuk is olyan.
Mintha nem is lett volna egész életében semmi jó.
Valakik hangoskodtak a fülke előtt. Aztán tovább mentek, csak a vonatkerekek ütemes kattogatását lehetett hallani.
Olgával lehetett volna szép.
x x x
Egy zúg kiskocsmában volt csapos.
Ritkán beugrott ide meginni valamit, a legtöbbször egyedül, néha Dénes barátjával.
Egy idő után egyre sűrűbben megfordult a lepusztult, füstös helységben.
Olga miatt járt ide, aki egyáltalán nem illett az összképbe.
Folyton nevetett, viccelődött az alkohol- és cigaretta-szagú emberekkel.
Vele másképp beszélt, komolyan.
- Maga mit keres itt? – kérdezte tőle egyszer.
- A lakótelepen lakok, erre visz az utam haza.
- Csak ezért? – némi csalódás volt a hangjában.
- Meg maga miatt is.
Olga mosolygott. Arrébb lépett, hogy kiszolgáljon egy új vendéget.
Egy alkalommal megvárta, hogy végezzen, hazakísérte. Olga albérletben lakott, nem messze a munkahelyétől.
Néhány ilyen alkalom után meghívta magához, mikor szabadnapos volt. Egyszer föl is ment hozzá. Finomat főzött, kaja után szerelmeskedtek.
Olga hirtelen fölsikoltott:
- Úristen, te impotens vagy!
Egy szál tangában vihogott előtte.
Érezte, hogy ég az arca. Megszégyenülten kezdett öltözködni.
Olga szabadkozott:
- Ne hülyéskedj! Előfordul az ilyesmi, átmeneti üzemzavar…
Az egész világot gyűlölte. A nőt egy kanálvízben meg bírta volna fojtani.
x x x
Az elmúlt hetekben minden összejött, ami összejöhetett. Olyan batyut cipelt magával, hogy majd belerokkant.
Két napig jött-ment az országban, össze-vissza zötykölődött egyik helyről a másikra kétes tisztaságú vonatokon.
Az ismerős utcákon lépkedett. A kiskocsma előtt habozott, hogy bemenjen-e.
Megívott egy felest. Kérdőn nézett a csaposra.
- Olga, szabadnapos? – kérdezte. A pultos biccentett.
Nem tudta, hogy mi vár rá otthon. Az üres lakás, gondolta.
Meglepődött. Az ajtó nyitva volt. A meglepetése csak fokozódott, ahogy belépett a nagyobbik szobába. Ott ült a felesége, a nővére, Dénes barátja.
- Hát ti? Mit ünnepeltek? – szaladt ki a száján.
A nővére zokogásban tört ki, nyöszörögve mondta:
- Téged, hogy megjöttél!
|
