Ez lesz az első komolyabb publikációm itt ebben a Blogban.Most jutottam el odáig, hogy egy kicsit elárulok magamról, az életemről, no meg arról, hogyan kezdtem verset írni.Igazság szerint akár az életemet is leírhatnám, de annyi időm nem lenne,hiszen már nem vagyok gyerek.Annyi viszont bizonyos, hogy meghatározó szerepet játszottak a sorsomban az emberi kapcsolatok, a szeretet a szerelem, a barátság és az irigyek,épp úgy mint ahogy az érzelmek,öröm, csalódás, tulajdonképpen ez minden ember életében így van.

Talán egy kicsit érzékenyebb vagyok a külvilággal szemben és sérülékenyebb a lelki világom, noha ezt mások nem látják rajtam.Mindenki tőlem kér tanácsot,inkább erős egyéniségnek tartanak,a probléma megoldó képességem nagyon jó.Segítek az embereken, s ezt sokszor ki is használták.

Most azonban elmondom, hogy is kezdtem el verset írni.

Egész gyerekkoromban édesapámmal volt a legjobb a kapcsolatom.A tenyerén hordozott, nem tudtam tőle olyat kérni, amit ne adott volna meg.Lehetett az tanács vagy épp egy új ruha, még az első kocsimat is ő vette,ő beszélt rá, hogy jogosítványt szerezzek, ki is fizette.Szóval én állandóan a nyakán csünggtem még akkor is amikor férjhez mentem, s nem volt olyan nap, hogy ne találkoztunk volna.

Tíz évvel ezelött, kórházba kellett mennem,elég komoly műtétet végeztek rajtam.Édesapám eljött hozzám a kórházba meglátogatni.Az ágyam végébe állt,még látom most is magam elött, ahogy mosolyog és azt mondja:Látom jól van az én kis pocókám.

Elég sok időt kellett bent töltenem a kórházba fájdalmak közepette és azt kívántam, bár csak egy hónappal elöbb tartanánk, hogy vége legyen a szenvedésnek.

Amikor hazakerültem a kórházból, apukám rosszul lett,noha elötte soha nem volt beteg.Még orvos sem látta, az összes foga az eredeti volt és nagyon jó karban tartotta magát.

Akkor neki kellett kórházba mennie egy műtétre és váltottuk egymást.

Én még nem teljesen épültem fel,lábadoztam, de szinte minden nap meglátogattam őt,s bár nem voltam hívő,imátkoztam az ágyánál, hogy gyógyuljon megMűtét műtétet követett majd egy műhiba következtében meghalt.

Az én egészséges jókedvű munkabíró apukám, akit mindenki szeretett és tisztelt, nem volt többé.

Úgyéreztem,most mindent elveszítettem.Hatalmas űr tátongott körülöttem,fel sem tudtam fogni,mi is ez az egész.

Ez nem lehet igaz!Ilyen velünk nem történhet meg!

Eszembe jutott, egy hónappal azelött, hogy hajtottam volna az időt, amikor még én feküdtem a kórházi ágyon.Legszivesebben vissza pörgettem volna az idő kerekét és ott leállítottam volna, de nem tehettem.

Ilyenkor érzi az ember, hogy nincs az életébe beleszólási joga.Majdnem a földdel váltam egyenlővé,teljesen elkeseredtem.Mi lesz velem?

Van anyukám, férjem, gyermekeim,barátaim, de ŐT senki sem helyettesíti.

És akkor, azon a napon, kiapadtak a könnyeim.Soha többet nem tudtam sírni.Nem tudtam aludni.

Ez így ment egy évig, közben végeztem a munkám, elláttam a családom,és minden kötelességemnek eleget tettem.

Egyik reggel arra ébredtem, hogy nagyon fáj a fejem.Legszivesebben a falba vertem volna.Hosszú kórházi kivizsgálás után, nehezen jöttek rá, hogy depressziós lettem, a sok átvírrasztott éjszaka kimerítette a szervezetemet.

Ekkor jöttek a depresszió oldók,és kezdtem oda figyelni magamra, hogy több időm jusson a pihenésre.

Majd egy este kényszer fogott el, hogy a kezembe fogjak egy tollat és írni kezdjek.

Az elfojtott érzések mind-mind betü formájában tódultak a tollamból, mintha nem is én lennék.Mintha egy más világi lény fogná a kezemet és irányítaná.Lehet, hogy a tudatalattim tört felszinre? Ma sem tudom.

De az bizonyos, hogy több éjjelen keresztül több spirál füzetet megtöltve verseimmel, ki írtam magamból az összes fájdalmamat, amik a felszinre kerültek.

Azóta tíz év telt el.Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá.Nagyon hiányzik.

De az ő érdeme az is, hogy a verseimet itt most megoszthatom veletek,bizonyos vagyok benne, hogy nem mindenkinek a kedvére valók ezek a versek, de higyjétek el, ezeket akkor őszintén,szeretettel és fájdalommal teli írtam.

Ma már bizonyosan pozitívabb hangvételű verseket írnék, de erről majd bővebbenírok a következő blogban, ha szivesen olvassátok.