| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
A tájékoztatás határai Ideje:: 02-16-2023 @ 09:10 am |
|
|
|
|
Két, látszólag nagyon különböző dologról írok, de ezt a kettőt – és még sok mást – összeköt, összeköthet ugyanaz a jelenség: a birkának nézett olvasó.
Általában nincs bajom a sajtóval. Mondom általában, mert vannak szemtelen, nyilvánvaló hazugságokat terjesztő, politikai fuvallat által életre keltett írások, amelyek kimerítik az uszítás fogalmát. El is fordultam a politikától, de a hazugságok jöttek utánam az ártatlannak gondolt közélet világába is. A szerkesztett újság helyett a közösségi média hírfolyama – eleinte nagy különbségnek tűnik. Itt is igyekszem fajsúlyosabb írásokat keresni. Igyekszem ezenkívül reklámot egyáltalán nem olvasni, de a magukat szakmainak álcázó írások csapdájába nemegyszer belefutok. Kiütést kapok „az orvosok eltitkolták”, „az orvosok megdöbbentek” kezdetű cikkektől, melyekben csak nekem, csak most ajánlanak megvételre olyan panáceákat, melyek jó esetben ártalmatlanok, de biztosan hatástalanok. A lelkendező kommentek („Ágota Pápáról”, „Gyula Mezőkovácsházáról”) persze mind egy tollból származnak, a hirdető írja őket. Fáj, hogy ennyire madárnak néznek.
Még dühítőbb, ha ismert arcok, valamely orvosi szakma neves képviselői arcképével élnek vissza. Ilyenkor a mit sem sejtő illető, mondjuk járványtanász szakértővel az erek tisztítását reklámoztatják, amit természetesen az általuk ajánlott kotyvalék havi tízezerért simán elvégez, ne szedjen a beteg szakorvos által felírt gyógyszert (!!!) mert azzal csak tönkreteszi magát. Az ismert toxikológus egy olyan képről mosolyog, ahol a vércukrot „örökre beállító” tabletta most már mindig 4,8 mmól/literen tartja a beteg vércukrát, miáltal a cukorbetegség „megszűnik” (sic!!!), vagy egy olyan pasztát kenjen magára a kuncsaft, ami az izületi kopást három nap alatt megszünteti (!). Nyilván mindig vannak bizakodó, tudatlan szerencsétlenek, akik megrendelik az elixíreket, különben nem menne a biznisz, nem jelennének meg újabb és újabb „tájékoztatások” ugyanannak a néhány bandának a jóvoltából. Ezeken a „híreken” mindig jól felhúzom magam, pedig nem érdemes, csak magamnak ártok vele. Minden esetben ott van egy-egy kis csoport üzleti érdeke, amit valótlan állításokkal igyekszik szolgálni. Nem nagy ügy, kérem, akinek meg nem inge, ne vegye magára. Aki nem megy lépre, nem károsul.
Újabban azonban sokkal ijesztőbb dolgokat lehet olvasni, amiket nem értek és nem tudom a választ a rómaiak által feltett ősi kérdésre, hogy tudniillik „cui prodest?” , kinek használ? Kinek az érdeke? Avagy aki tehetné, miért nem lép fel ellene? A háborúról, a háborúról szóló hírekről van szó, természetesen. Nem az olyan eufemisztikus kifejezésekre gondolok, melyeket a dolgok lényegét elfedni kész egyik oldal próbál a sajtóra és olvasóira rákényszeríteni, mint a „speciális hadművelet”, mert az mindenkinek leesett, hogy bizony háborúról van szó. Ahogy mondjuk a „tenyérrel végzett dinamikus arcmasszázs” is felpofozást jelent minden olvasatban. Mint minden, otthona vélt biztonsága mögé húzódó átlagpolgár remegek a háború eszkalálódásától, attól, hogy néhány őrült néhány gombnyomással elpusztíthatja a világot légköröstől-óceánostól, ellenségestől-barátostól együtt.
Óh, úgyse teszik meg!- hallom válaszul, ha társaságban esik szó az ilyen félelmekről. S lám, a háborút indító atomhatalom – eddig – nem is törekedett ezt megcáfolni. A többiek – azok, akiknek szintén ott a sok el nem pukkantott atomfegyver a zsebükben – meg beszólogatnak emezeknek, mire emezek tengeralattjárókat indítanak ismeretlen helyre ismeretlen – de jól sejthető – fegyverzettel. Eddig semmi konkrétum, és mit tesz a „felelős” sajtó? Nemcsak a bulvársajtóra gondolok! Miket firkálnak?
„Elkerülhetetlen az atomháború”- nyilatkozik egy ötcsillagos tábornok. Nem kétlem, hogy ilyet mondott valami lüke, de miért kell ezt szalagcímben lehozni? „Tájékoztatni” a nagyérdeműt? Miről? Minek? Hová bújjunk? Az Antarktisz jege alá? Már ha ugyan ott is nem titkos támaszpontokra bukkannánk. Az ismert politikai elemző nyilatkozik egy másik újságnak, hogy őszerinte már zajlik is a harmadik világháború. És kérem, senki, de senki nem pisszegi le, hogy ne mondjon már hülyeségeket, hanem komoly arccal méltatják a nyilatkozót. Hát igen, igen lehet, hogy igaza van. A lap meg lehozza. Miért? Hogy jobban fogyjon az újság? Hogy többen kattintsanak a hírre? Alighanem igen. Aki lépre megy, nem kap érdemi információt – mert nincs is – viszont elolvashat egy sor cipőreklámot. Így szolgálja a háborúval való riogatás az üzleti érdekeket. A remegő olvasó megnyugszik kissé. Oké, háború van, de még lehet cipőt kapni. Lehet, hogy a közelgő rossz időkre gondolva vesz is egy párat.
Ömlik a „3. világháború”, az „atomcsapás”, a nukleáris fenyegetés minden szinonimája a csapból is. A tömegek reakciója pedig világosan jelzi az érzékek tompulását. Igen kérem így van ez, amikor világháború van.
Hogy a címnek fel kell hívnia a figyelmet, örök szabálya az újságírásnak. Ha ez érdekli a közönséget, hát tessék, itt van, lehet zabálni nagykanállal. Háború van, nemcsak itt a szomszédban, már az egész világon. Az én torkomon is ezt nyomatják éjjel-nappal. Hogy az atomháború híre nem ugyanaz, minthogy az ismert celeb, Csillag Mimi szakított az aktuális barátjával? Kétségkívül, az utóbbira kevesebben keresnek rá és kevesebb reklámot lehet a szöveg közé suszterolni. A betűnagyság viszont ugyanaz. Csillag Mimi jobban néz ki a képen, ez kétségtelen, mint az ötcsillagos tábornok – bár ez ízlés dolga – a cím egyelőre az utóbbinak szerez több olvasót.
Mondhatják persze, hogy miért a közösségi oldalakon keresem a politikai tárgyú írásokat. Keresi a fene, ilyenekbe ütközök lépten-nyomon, akármilyen témában is folytatok kutatást. A bulvárlap is az atomháborúról „tudósít”, csak kicsit több reklámmal, a politikai oldal is közli – két cipő között – Csillag Mimi bánatát.
Mindenki hallott már az önbeteljesítő jóslatról, gondolom. Aki a falra festi az ördögöt, az mellesleg nem bánná, ha a valóságban is találkozna vele. Persze úgy, hogy ő maga megússza a dolgot, a háborúban mindig csak másoknak szabad szenvedniük. Ha sokat mantrálgatjuk ezt a világháború dolgot, nem ijedünk úgy meg, ha egy szép napon – az utolsón – magunk is találkozunk vele.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-16-2023 @ 09:13 am
|
