Mindenekelőtt. Nézem a Tv-t (szoktam néha ilyen őrültségeket), riport egy második generációs amerikai magyarral, aki ott volt Szaddam elfogásánál, mint katona. Kedvesen töri a magyart, és ettől ez a drámai szituáció humoros fényt kap. Ilyeneket mond: beszóltak a “bujkálóba” (Szaddam bunkere!), hogy ha van bent valaki, azonnal jöjjön ki! Semmi válasz. Ha nem jön ki, bedobunk egy gránátot… Erre jött a válasz: én vagyok itt lent, Szaddam, az iraki elnök, inkább jövök, nem kell gránát. Meg ilyeneket: hát, nem számoltunk avval, hogy ilyen “gorilla” harcok lesznek háború után. Hát nem bájos?

Más.

Szintén TV-riport, Heller Ágnes filozófussal. Hallgatom amúgy roppant érdekes gondolatait, egyszer csak meglepődöm. (csak kicsit, nagyon nem ildomos) Meglepő számomra az a lelkesültség, amivel beszél az amerikai elnökjelölő kampányról. Hogy milyen jó lesz, ha találnak egy jó demokrata jelöltet a konzervatív jelenlegi elnök ellenfeléül.

Hogyan nem látta még be egy ilyen jó nevű, tapasztalt filozófus, hogy tök mindegy milyen gondolkodású elnök van. Egyik kutya…
Valamint azt is mondja: Amerikában sok a rasszista, előítéletes ember, de társaságban nem illik rasszistának lenni.
Vagyis bólogatni kell, miközben a lelkünkben rázzuk a fejünket. Vagyis mindenki hazudik. És ezt így illik Ámerííkábán.
Szerintem demokrácia ott van, ahol nem kell félni. De vajon nem félnek e ezek a “lélekrázók”? Önmaguktól félnek leginkább. Nem demokratának kell látszani, hanem lélekben is azzá kell válni. Nem beszélve arról, hogy az ilyen hazug magatartás csak növeli a világ össz-őszintétlenségi potenciálját.
De, azt sem mondom, hogy aki rasszista nyíltan rasszizáljon. Nem. Az inkább ne menjen jó társaságba!
Maradjon otthon, amíg meg nem javul.

Ebugatta!