hmm.... annyi mindent tudnék írni, így első alkalommal, de nem tudom eldönteni, melyiket írja le előbb ... Talán fontossági sorrendet kellene felállítanom, vagy elgondolkoznom, hogy melyiknek a leírásával könnyebbülnék meg a legjobban. Bár most csak egy negatív, illetve, két negatív dolog van az életemben ... a viszonzatlan szerelmem és a magány. Bár eggyikből fakad a másik ...

...akkor belevágok ...

Számtalanszor voltam már szerelmes, legalábbis azt hittem, az vagyok. Így utólag nem mernék annak nevezni, kettő kivételével. Viszont nem a nagy szerelem volt, nem a mindent elsöprő, nem a szenvedélyek vihara ... amit én úgy gondolom csak egyszer élhet át az ember. Igen, hiszek a nagy szerelemben!!! Mert átéltem, és tudom, hogy én ilyen horderejű érzésekre más iránt, nem leszek képes. Nem azt mondom, hogy már senkit sem fogok szeretni, senkibe sem leszek szerelmes, mert leszek, biztos nem egyszer, de az egyetlent, aki nélkül félember vagyok, aki nélkül nehéz felkelni naponta, aki betölti szívem minden kis zugát, és aki a másikfelem, Őt én már megtaláltam. Bár nem adott sok időt nekünk az élet, de az a kicsi is feledhetetlen, és örülök, hogy megkaphattam, hogy részese lehettem ...

 ... itt találkoztunk a neten, és elkezdtünk beszélgetni ... az első perctől kezdve közelinek éreztem, mintha nem elöszőr beszélgetnénk (hm..közhely...). Mindkettőnknek fontos beszélgetés volt. Számomra azért, mert éreztem bízik bennem, és számára azért, mert érezte, bízhat bennem. Megosztotta velem egy titkát, egy nagy titkot, ami számára nagyon féltett és zavaró bizonyos körülmények között. Meglepő volt, hogy ilyesmit már most tudok róla, és hogy kérte a véleményemet. Nem tudtam milyen lehet külsőleg és belsőleg, (bár a belsőröl volt elképzelésem)hisz akkor beszélgettünk elöszőr, de ez nem tartott vissza, hogy két nap múlva találkozzam vele. Barátnőm nem akarta, ellenezte a találkozót, hisz nem tudom ki ő ... bla-bla-bla ... de nekem muszály volt mennem, úgy éreztem ... vagyis nem éreztem, csak tettem azt amit akartam. Akkor már a hangját ismertem, mert telcsin beszéltünk - kedves, romantikus hangja volt, úgy éreztem szenvedély is van benne, és igen, utólag kiderült, hogy az egész lénye tele van szenvedéllyel. Ott áltunk egymással szemben, mosolyogtunk, kicsit zavarban voltunk, de a kínos csend, a kínos beszélgetés elmaradt. Az első pár óra beszélgetéssel, egymás megismerésével telt, bár nem voltunk idegenek egymás számára. Nem volt bennünk gátlás ...

Ültünk egymás mellett, mindketten a másik szemébe meredtünk, kezdett izzani a levegő, a szenvedélyek felszabadultak és mi utat engedtünk neki. Beleremegett az egész testem abba a csókba, ahogy összeért az ajkunk mintha átléptünk volna egy spirituális síkra, ahol csak a lelkünk létezik és ezzel a csókkal egyesülnek ... ahogy keze símította arcomat, ahogy teste a testemhez bújt - lelkünk a mindenségen át szányalt ... áhh ezt most nem tudom folytatni, túl fájdalmas ...