|
Zavarba ejtő, hogy olykor átsuhan,
Mint őszi, sápadt szél hulló levelű fák ágait csókolva,
Gondolataimon a szó: hiányzol…
Méla, rímtelen hangulatban…
Óramutató ódon ritmusa
Hasítja csönd-pillanatnyi
Emlékét tekintetednek
De fényének örök tüze olvad
Körém minduntalan az estben.
Let it be!
Időtlen buzgó ősállapot-forrás
Tombol bennem öröklétünk szerelméből ébredőn
Hol Éva hagyta alabástrom fognyomát
Édeni gyümölcsbe vájón –
Szeretlek –
Soha-volt magocskát ültet belém az idő
Vándorlása érleli bennem a törékeny gondolatot
Lényed isteni voltáról örökre –
Hozzád tartozom
Vagy a sorsom halálba olvadni kiált
Hétköznapjaimra Nélküled
Neked érlelt a sors egyre
Gyötrő karmai Neked vésték zsenge húsom
Érted dúlt kín-vihar szívemen
Halált kívánva inkább a türelmetlenség oltárán –
áldozva hasztalan minden könnyem –
Mert Neked érlelt sorsom egyre
(Az Elsőhöz)
|
