Egy igazi jóleső estém volt tegnap.

Amikor hazaértem az öcsémékhez, csak az öcsémet találtam otthon, de így legalább fellophattam a lányok csomagját az emeleti szobában lévő ágyukra.

Végül hazaértek, de akkor meg nekem kellett mennem, mert a bátyám lánya megígérte, hogy levágja a hajamat. Azért még oda tudtam súgni a sógornőmnek, a csomagok lelőhelyét. Visszasúgta, hogy akkor majd a lányokat küldi ágyazni.

Bár szerettem volna ott lenni az esemény megtörténtekor, de sajnos ez a szomszédban történt hosszabb beszélgetés miatt most nem jött össze. Pedig már lassan kinőnek a harsány örvendezés korából! :(

Aztán mégis hazaértem, de Anikót és Erikát már pizsamában láttam, mikor benyitottam az ajtón. Túl voltak a megtaláláson.

Viszont, ahogy beléptem az ajtón, egyből megláttam a kikészített papucsomban rejtőzködő mikuláscsomagot. Úgy tettem, mint aki nem vette észre, s tettem a tennivalókat. Kabátot levettem, telefont előkerestem a zsebemből, elmondtam pár szóban, mi történt odaát, de a lányok egyre többet és kisebb körökben sertepertéltek körülöttem, várták, hogy végre-valahára akarom-e már felvenni azt a nyüves papucsot?

És persze alaposan elcsodálkoztam, meghatódni viszont azonnal! Tavaly kaptam először tőlük, és akkor tényleg nagyon-nagyon meglepődtem (kissé picsogva utána magamban) – sok idő óta az volt az első otthon kapott mikuláscsomagom.

Sokszorosan elbúcsúztunk, sok-sok jóéjszakátpuszival.

Az szinte mérhetetlen, hogy a gyerekek gyenge karjának ölelése mennyi erőt tud adni.