Küzdőtér |
|
|
|
Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
FALUSI KÖRKÉP Ideje:: 12-17-2004 @ 06:35 pm |
|
|
|
|
Október végén, november elején beszorulok a szobába, mert ilyenkor romlik el az idő annyira, hogy már nem lehet hosszabb ideig kabát nélkül kint lenni.
Tavasz elején, mikor a tél már az utolsókat rúgja, akkor szabadulok én ki a faluba, és késő őszig szinte naponta szoktam egy-két órát a faluban kóborolni. Azért nem többet, mert hát a falu, ahol élek, mégiscsak pici/már töbször felvetődött az a családi alternatíva, hogy elköltözzünk valami nagyobb helyre, a nővérem családjához közelebb, csakhát, eleddig még nem tudtuk elszánni magunkat/, ráadásul azok a barátaim is lassacskán mind elszivárogtak a faluból, akikkel azelőtt hosszú beszélgetésekbe bonyolódtunk. Így aztán, nyáron is leginkább csak kiülök a teraszra, és onnan figyelem a falu zsibbasztó mindennapjait, mert hát a házunk a falu központi részén van.
Általában azokat a helyeket kedvelem, ahol a természet közelében lehetek. Igaz, ez nem nehéz itt, az erdő ölelésében. A falu maga völgyben fekszik, és középen egy patak folyik rajta keresztül, amit mi búr pataknak nevezünk.
A faluban két templom van, egy katolikus és egy evangelikus. A katolikus templom freskóját, amelyet a 14 században festett Nicolo di Tomasso/egyébként szívesen fogadnék róla bármilyen információt, mert az én eddigi kutatásaim nem jártak eredménnyel/, most restaurálják. Bár szerintem csak inkább csak restaurálgatják, mintha a mester elhatározta volna, hogy kivárja, amíg a templomunkban adja át lelkét a teremtőnek, ami mégiscsak szent hely, és közvetlen járat van innen a mennyországba. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-17-2004 @ 06:35 pm
Hozzászóló: ukume (Ideje: 12-20-2004 @ 08:59 am) Comment: Egy falu az erdő ölelésében... húúúú, de szépen mondtad... Csak azt nem értem, miért is akartok elmenni innen??? |
|
|
|
|
|