Sem ítéltet, sem felmentést keresni nem feladatom.
Tény, hogy egy eleve halálraítélt házasság tizenharmadik éveben láttam meg a napvilágot.
Most inkább arról az időről írok, amiről már van valami
saját emlékem, ha másképp nem is fények, illatok, hangfoszlányok furcsa hangulatának mozaikjaiként, s mindezt kiegészítik a körülöttem élők, többnyire egymásnak ellentmondó szavai.
Egy éjszakába nyúló kártyacsata során apám szinte már kifosztotta ellenfeleit, amikor anyám elkezdett apró, szándékos melléfogásokat csinálni, hogy enyhitse a két vendég veszteségét.
Apám a partik szünetében velem büszkélkedett, dobált, gügyögött.
A játék vegetért. Apám a várt nyereségben csalódva, letett az
ágyra és cigarettát keresett.
Anyám kabátba bujt, hogy bemenjen a városba vásárolni.
-Vidd magaddal a gyereket-szolt rá apám.
-Nem így volt! Az ágyradobott és azt mondta: vidd magaddal a dögödet...
Ki tudja az igazságot? Talán egy félrehallás volt...amit a régóta érlelődő szándék sugallt...
Anyám rámadta a ki piros télikabátot, karjára vett... elindult...
és soha többet nem ment vissza apámhoz. Alig multam másfél éves. |
