Nem is olyan régen,mikor még minden (látszólag) rendben volt bennem, körülöttem, megfogadtam ,hogy nem fogok olyan kapcsolatban élni,ahol már csak a gyerekek tartanak össze bennünket....Biztos voltam benne hogy ez velem nem fordulhat elő,hiszen figyelünk egymásra és különben is miért is távolodnánk el .......Nem értettem mások hogy képesek úgy élni mint két jó barát(esetleg rossz barát), elvannak mint a befőtt, de ezen kívül semmi különös. Tudom, a szerelem nem lángolhat örökké (már ha egyáltalán volt)de, egy férfi-nő párkapcsolat többről kellene hogy szóljon...Persze lehet hogy jobb egy ilyen baráti formát öltött kapcsolatban élni mint egyedül,de elég lesz ez így? Nem hiszem......nekem biztos nem......remélem nem!
Tessék! Szabad akarat .............itt a lehetőség.:-))Furcsa ,de  az jutott eszembe,hogy pont azok a dolgok hiányoznak ,amikről régen önként mondtam le a boldogságomért cserébe.......ez megrémít egy kicsit. Sőt ahogy tovább gondolom még rosszabb.....Talán nem kellene a méllyére ásni ......Vagy igen? 

Ha létezik álterhesség....lehet hogy van álboldogság is.:-) Értelme ugyan egyiknek sincs, de a vágy megteremtheti olyanra hogy valóságnak lehessen hinni......