Hát igen! Lezártam egy korszakot az életemben. Bár asszem a szívem is képes beengedni mást.
Kezdem azt hinni, hogy eddig csak azért voltam biztos valamiben, mert azt akartam, hogy úgy legyen, és folyton bizonygattam magamnak és mindenkinek, hogy igen, ez így van. Egy idő után már magam is elhittem ... de mi van ha ez nem így van, és az érzéseim tényleg szívből jövőek? Képes ez csillapodni? Oly módon, hogy más csillapítja érzéseimet, és újakat hoz létre? Képes lenne valaki átvenni egy hatalmas helyet a szívemben? Vagy csak sarokbaszorítja a másikat?

Hm...

Nem érdekel! Most minden olyan jó, igen, én is jól vagyok. Nem akarok felesleges dolgokon agyalni, nem akarok fájdalmas érzésekre gondolni, főleg ha itt van valaki, aki most boldoggá tesz, aki megnevett és aki megkérdezi minden reggel, hogy aludtam, pedig nincs is mellettem. Messze van, de mégis minden nap látom ... és ez új értelmet ad minden reggeli felébredésemnek. Hiába nem tudok, és nem is akarok tudni semmi konkrétat, hogy mi ez, miért van ez így, és lesz e másképp. Most jó, és remélem ennél már csak jobb lesz ...