Ez a véget nem érő gondolat bolyong a fejemben:

"Már feledve a tovatűnő perceket, újra kívánom létezésem éltető szabadságát, ahogy kalitkába zárt rab madár érzi a levegő frissességét, miután könnyedén szárnyalva elhagyja fogságának gyötrelmes élet-színhelyét" / idézet tőlem /

Bezárva érzem magamat. Pedig okom nincs rá... Szép lakás, kellemes munkahely, szerető család (már ami maradt a családból...), kedves és megértő barátok (akár itt, akár a való életben)...sorolhatnám még.  

De valami mégsem teljes. Keresem a kérdéseimre a választ: Vajon ki zárt be? És hova? Minek a rabja vagyok? Olyan dolgokra, mint dohányzás, alkohol, kábítószer, stb nem érthetem, mert nem élek egyikkel sem.  A szerelem rabja sem vagyok, mert bár nagyon gyengéd és leheletkönnyű érzések járják át a szívemet...de ez nem "az" a rabság. Akkor hát...???

Kutatom, de nem találom. Úgy érzem, mintha meg lenne kötve a kezem, mintha nem tehetném azt, amit szeretnék. Valami akadályoz. Mintha nem is a magam ura lennék, mintha sodródnék, ha akarom, ha nem. Mitől van ez? :(

Lehet, hogy a saját gondolataim rabja vagyok...?

( Ez a blog azért született, hogy ha majd hónapok múlva újra átolvasom, akkor már utólag tudjak felelni a kérdéseimre...hacsak addig valaki nem vezet rá a "megoldásra" )