A minap olvastam egy cikket a mesterséges intelligencia-fejlesztés jelenlegi (publikus) állásáról. Az írásból nem sokat értettem - az érvek és ellenérvek fölösleges áltudományos kacskaringókba vesztek bele - belekeverve a genetikától kezdve egészen a vallásig szinte mindent. Amolyan színes hetilapba való írásocska volt, de arra éppen megfelelt, hogy néhány érdekes gondolat felmerüljön bennem.

Tételezzük fel, hogy a mesterséges intelligencia-kutatás a közeljövőben átütő sikereket ér el és az első tökéletes intelligenciával rendelkező robotok megjelenése után megkezdődik ezek tömeggyártása. Egy darabig rendben is mennek a dolgok, de az emberekben felmerül az igény, hogy ezek a robotok emberibbek legyenek. És mitől ember egy egy ember? - a hibáitól. Az emberi hibák közé tartozik a hiúság is és az ember általában hiú a szellemi képességeire is. A butaság is gyakori emberi hiba, de míg az előző okozója, addig ez tárgya a szükségszerű változásoknak. És megalkotják az új (az előkzőnél sokkal tökéletesebb) IQ-robotot, amely már rendelkezik emberi hibákkal: fösvénységgel, rosszindulattal, kapzsisággal, sunyisággal és külön figyelmet érdemlően butasággal.

Remélem, nem élek már akkor...