Reggel miután beértem a munkahelyemre előszedtem a telefonomat, ami azt mutatta, hogy volt egy nem fogadott hívásom.
No, sebtében ki is faggattam a szerkentyűt, ki volt a szerencsétlen, aki hiába hívott!? Szentesről keresett az unokahúgom – róla annyit azért elárulok, hogy állandó éjszakai műszakban van, és délelőtt szokott aludni.

Jól meg is ijedtem (mert általában este szoktunk beszélgetni) már nagyon idős a nagynéném! A reggeli telefonoktól néhány éve heves szívdobogást és remegő lábakat tudhatok hirtelen magaménak.

Gyorsan, frissen fel is hívtam – az ő hívása után kb. fél órával, de nagyon motyogósan vette fel, amiből arra következtettem, hogy épp álmából rugdosta ki a telefon.
Mondtam neki, nyugodtan feküdjön vissza, majd este felhívom. Aztán mégis ő telefonált estefelé és megkérdezte, miért kerestem reggel? Ezen kissé megütköztem, de elmeséltem mi történt. S akkor felsóhajtott: akkor te voltál az!
Aztán kiderült szépen sorban minden.
Mielőtt reggel lefeküdt, beengedte a cicát. Az meg, mivel kereste a legjobb helyet a már alvó  Kati körül, rálépett a telefonra. Ő arra riadt fel, hogy a telefonja épp hív valakit. Félálomban kinyomta és aludt tovább – míg fel nem riasztottam.

A végén már csak nevettünk, hogy a macskája kitanulta a telefonhasználatot és felhívott engem.

:)))