Hosszúra nyúlik ez a tél.Az állandó sötétség,nyírkosság és hideg, szembeszállt velem.Megtámadott és legyőzött.Először hadakoztam vele, elé álltam.Nos itt vagyok.Mit akarsz tőlem?

Mint egy jégcseppet a forró meleg, úgy semmisített meg engem ez a tél.Levetettem a régi énem, s helyette álruhát szőtt nekem a megsemmisülés.Sötét hálót,amelyet a pókok szövik, s belepi a por.

Most is érzem magamon,itt van rajtam.Nem hagy mozogni,kibontakozni.Félek, ha kisütne egyszer a nap, a háló akkor is fogva tartana.

Egyedül vagyok.Nincs ki segítne.A sok ember úgy megy el mellettem,mintha itt sem lennék.Lehet, hogy ők nem látnak engem?Vagy csak nincs idejük észrevenni, hogy szemvedek magányomban?

Bele betegedtem az egyedüllétbe.Már én sem akarom látni az embereket,még a barátaimat sem.Önmagam is nehéz elviselni.Itt kuporgok a szobámban,összetörten, sajnálva magamat.

Azt a picike életkedvet amim van, az állatkáimnak köszönhetem.Ők nem hagynak egyedül.Itt vannak velem.Itatják sós könnyeimet.