Csodálatos dolgok történnek!

Annyira boldog vagyok, hogy örömömben nyitok egy blogot Ármin blogja címmel, ahol időről időre beszámolok arról, mi történik vele, hogyan alakul a sorsa.

Tegnap egész délután bent voltunk nála, kerekes kocsiban tologattuk a folyosón, megetettük; hát evett is,nem is. A meggylevet szívószállal, a húslevesből kapott  egy kis húsdarabot;sokáig forgatta a szájába, drukkoltunk neki, de nem ment a dolog, egyszer csak benyúlt a bal kezével érte és kidobta. Haleluja! - mondtuk egyszerre Katival.
Nekem aztán el kellett mennem, ő ott maradt még, megborotválta, szép lett, de semmi más változás... aztán ma, ma megtörtént a fordulat!

Reggel átvitték a pszichiátriára, és amikor fél egykor bementem hozzá, hát látom ám: egy nővérke eteti paradicsomos káposztával, ő meg nyeli, mint kacsa a nokedlit!!! (Bár ez nem biztos; még nem láttam kacsát nokedlit nyelni) A tekintete tiszta, érdeklődő. A kissé összevissza fogú nővérke megkérdezi tőlem, evett-e eddig? Hát, mondom, nem nagyon; nem beszél, nem eszik, csak úgy van, közben meg látom már alig van a tányérban a parkápból, Te Úristen, mi történik? A nővér mondja; a levest már mind megette, és hogy mi van a beszéddel? Mondom, mi lenne, egy mukk se. Merthogy most vizet kért! Micsoda? Mondja: igen, igen, vizet kért. Szavakkal? Azt mondja: szavakkal.

Közben bejön a főnővér és kérdezi ki vagyok. Mondom, a sógora, menjek már be vele és mondjam el mi a helyzet Árminnal. Jó, és mire kijövök, már vége a kajáltatásnak. A nővérke mondja, hogy megköszönte. Nem akarok hinni a fülemnek! Mi az, hogy megköszönte?

Szóval, nem ragozom tovább: odaültem mellé; rám néz, látom, hogy megismer, valamit mond, mormolva, aztán meg elmosolyodik! Hát ilyen nincs! Mosolyog! Ármin mosolyog! Azt hittem, ott rögtön kiugrom a bőrömből!

Kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy halljam mit mormog, de képtelenség megérteni. Ő elérti a helyzetet, és megpuszil. Ezt a manővert később ravaszul megismétlem; megint megpuszil.

Na így kell puszit lopni egy agyvérzéses rokontól!