Folytatom az Apró bosszúságok sorozatot.

A mai nap első helyezettje, mondhatnám, aki viszi a pálmát, az nem más, tratatatam, tratatatam, mint a -

Kenyércetli.

A kenyércetli, az a négyzet alakú papírdarab, amit a huncut pékek nyomnak egy hanyag mozdulattal a kisütés előtt a kenyértésztába. A sütéskor a cetli is megsül, vagyis szépen belesül a kenyér ropogós héjába. De annyira, hogy nem lehet letépni, csak kivágni egy késsel. Ez azért is egy jó megoldás, mert így nem kell rágódni kenyér és embertűrő ragasztón, a rögzítés kényes műveletét elvégzi maga a sütés. Olcsó és praktikus.
Amúgy a kenyerek szépek. Felfújt hólyag mind. Szétfoszlósak, ízetlenek, egy- nap- alatt- megromlósak. Olyanok, mint maga kor, amelyben megszületnek. Nagyüzemi termékek nagyüzemi emberlényeknek. Hányinger.
Ráadásul a kenyércetli mindig (értsd: MINDIG) az én kenyérszeletemre kerül. Mintha vadászna rám. Direkte.

A második bosszúság az AMERKAI FILM.

Lehet, hogy az első helyre kellett volna tennem, annyira utálom az amerikai filmeket.
Megmondom őszintén, alig nézek filmeket. Ennek több oka van. Először is, jóformán minden filmet láttam, már amit a Tv-ben adnak. Lassan oda jutok, mint a Galaxis útikalauzban, az a halhatatlan fickó, aki végetérhetelen űrutazásai alatt sok ezerszer nézi meg ugyanazt a filmet: csakhogy teljen az idő. Na, ilyen bolond nem leszek.
Persze, elmehetnék moziba is, ott adnak új filmeket is, de ez se megy. Ugyanis a mi városunk egyetlen moziját úgy alakították át, hogy ott enni lehessen. A földszinten az ülések elé asztalokat tettek, az asztalokon kóla és pattogatott kukorica! Jegyár: föl. És még följebb. Az erkélyről olyan a földszint, mint egy disznóól. Multiplex-disznóól. Csámcsogás és szörcsögés. Na, ebből én nem kérek.
De, visszatérek az amerikai filmhez. Az amerikai film két féle lehet. Gyilkolászós és bézbólozós. Vagy esetleg: bézbólozósgyilkoászós. Én, egyébként olyan hülye vagyok, hogy máig sem értem a bézból szabályait, és valószínű már így is halok meg, síromra az lesz ráírva; itt nyugszik az az ember, aki nem értette meg a bézból szabályait. Szégyellje magát ott lenn!!!
Szóval az amerikai film vagy sportfilm vagy, vérfürdő. Lehet ugyan egy harmadik kategória is, amikor idétlen kamaszok fetrengenek szexuális görcsben, ám közben bézbóloznak vagy egymást gyilkolásszák. Úgyhogy ez sem külön kategória. Vagy, jut eszembe: a katasztrófafilmek. De, ez se jó, mert itt meg maga a Természet gyilkolássza a szereplőket. Mégis csak kétféle kategória létezik. Nem kérek egyikből sem!

A harmadik: a Vállalat Buli. Pontosabban, a Jóléti Alap Maradványából Szervezett Vállalati Buli.

Nincs lehangolóbb ennél. Pedig úgy tűnik, minden nagyon jó, minden nagyon szép. A kaja jó: bőséges és tápláló, a zene fergeteges (egy személyes Hungaryan Blues), pia tömérdek, ha felemeled a kezed, hogy átintegess egy ismerősödnek, rögtön ott terem egy kölyökképű pincér, kezében többféle whisky.

Mégse érzem jó magam. Egyedül és hallgatagon gubbasztok. Mi lehet a baj velem? Miért nem érzem magam jól a Maradvány Vállalati Bulin? Nézem a sok ismeretlen ismerős arcokat. Átláthatatlan függőségi és egyéb viszonyok. Kasztokba szerveződött asztaltársaságok. Mi keresni valóm van itt? Fejemben verssorok gomolyodnak whiskyvel elegy. Elmegyek.

Bizony mondom nektek nincs szomorúbb és lehangolóbb, mint egy Jóléti Maradványos Vállalati Buli.