Kell egy gép…

Minarik Ede után szabadon kijelenthetem, kell egy gép.

 Az igazság az. kicsit úgy érzem magam mint egy húshorgász. Mert bizony azon sunyi gondolatok járnak a fejemben, hogy mivel nagy szükségem volna egy digitális gépre, most valami nagyon nagyot kellene alkotnom. Csak ez a horgászathoz hasonlóan nem olyan egyszerű. Mert ott is meg kell találni a jó helyet, a jó csalit és ezek után még ki is kell tudni húzni a nagy halat.

 Nos itt meg egy jó téma kellene (annak itt vagyok én) ezt jól meg kellene írni (erre meg kellene valaki). Ráadásul arra is vigyázni kell, nehogy túl jó legyen, mert akkor meg még, valami fődíjjal kiszúrják a szemem, mondjuk egy dvd lejátszó, ami ugyan nagy sikert aratna családtagjaim körében, de rajtam nem segítene. Aztán én lennék a szerencsés legjobb, aki megnyerte a fődíjat és igazán irigyelném a harmadik helyezettet a díjáért.

Amúgy tetszene az első hely, mert bennem is van némi hiúság de, a gép is kellene.

 De minek is egy gép nekem annyira, hogy még ilyen szemtelenségre is vetemedek, mint az írás? Nagyon egyszerű készíteni kezdtem egy honlapot. Rá kellet jönnöm ebből kifolyólag néhány dologra. Például arra, hogy az csak álom hogy a sok lelkendező ember segít nekem. Mert ha csak a fele segítene, mondjuk, azzal, hogy amit tesz arról egy pár sort, írna, esetleg küldene fotókat, akkor lassan hely hiányban szenvednék. De el kell, áruljam, van hely bőven, pedig sok minden történik itt is. Mondjuk, ha segítséget nem is kritikát azt azért kapok bőven. Nem tagadom, van közte jogos is, de azért a jobbító kritika mellett el tudnék képzelni egy kis példamutatást is.

Másrészt nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz egy digitális gépet kölcsönkérni. Pedig régen sokat fotóztam akkor nem volt gond kölcsönkérni egy gépet. Bár megjegyzem sokkal jobb képeket lehetett készíteni még a Pajtás géppel is vagy a Skolnyik boksz –al ha jól emlékszem a nevére. Egy ilyen digitális géppel pont a pillanat varázsát nem lehet elkapni. Nagyon tökéletes a beállítás, csak éppen a pillanat veszik el közben.

 Ezzel is az a baj, mint mostanában az egész életünkkel, odavannak a pillanatok vagy csak pillanatok, maradnak. Nincs időnk egymásra csak pillanatok. Indulás előtt egy pillanat alatt adunk a gyereknek pénzt az iskolai büfére, mert nincs időnk csomagolni, meg úgysem enné, meg mert szégyelli a többiek előtt, hogy neki „csak az anyukája csomagolt valamit”.

 Az talán eszébe sem jut, hogy az a darab kenyér vajjal megkenve, rajta szalámi, esetleg egy kis paprikával megbolondítva, sokkal többet jelent, mint biológiai szükségletet. Abban a kenyérben benne van a szülői szeretet, törődés egy darabja is.

Nekem még volt uzsonnás zsákom, ami hasonló volt a tornazsákhoz, anyám varrta hogy ne kelljen a táskában vinni a tízórait, mert akkor nem nyomódik össze, és nem ken el semmilyen füzetet vajjal. Nos a füzetet nem kente össze de a vajas kenyér elég gyakran ment át érdemi változásokon, mert túl a felsorolt előnyökön kívül, volt még egy nagy előnye. Kiválóan lehetett vele verekedni és távol tartani a másikat, hacsak nem volt neki is egy uzsonnás zacskója. Márpedig akkor mindenkinek volt, ezért hát jól meg kellet fontolni a támadásom alanyát, mert fegyverzet szempontjából egyformán voltunk ellátva. Viszont támadás előtt nem volt hátrány kipuhatolni néhány dolgot. Mondjuk jó volt, ha tudta az ember, hogy leverésre váró áldozatának a kedves mamája, csomagolt e almát esetleg üvegbe teát. Mert az ilyen” bélések”, eldönthették a csata lefolyását, és kínos vereségbe szaladhatott volna bele az ember, ha nem végez kellő felderítést az attak előtt.

Mellesleg a vajas kenyérről jut eszembe némelyik ember is olyan, mint a vajas kenyér.

 Van egy vajas oldala meg egy nem vajas. Persze igyekszik mindenkinek a vajas oldalát mutatni de, ha egynél többen nézik és nem egy irányból, akkor bizony döntenie kell, kinek mutassa a vajas és kinek a valódi, kenetlen oldalát. Ezért igyekszik rendszerint úgy helyezkedni, hogy csak a vajas oldalát lássák. Persze több-kevesebb sikerrel. Mert a nézők sem egyformák. Van, amikor azt látják, amit akarnak –ilyenkor ott is vajat látnak, ahol nincs- és van, amikor ott se látják a vajat, ahol van. De előbb utóbb mindig van, aki felkiált:

A kenyér kenetlen!

Viszont a kenetlen kenyér nem nyikorog, ellentétben a kenetlen ajtóval. Bár az ajtónyikorgásnak is megvan az előnye, mert figyelmezteti az embert, arra hogy közeleg valaki, mi több be is lépett. Érdekes az ember milyen hosszú ideig képes elviselni egy nyikorgó ajtó jelenlétét. Pedig nem hiszem, hogy ez azért lenne, mert így akarna védekezni egy külső támadás ellen, annál is inkább, mert akkor időnként nem fakadna ki dühösen: -A rosseb egye meg azt a rohadt ajtót, mingyá szétvágom! Persze az embereknek semmi se jó, az se ha védik őket! Na persze mert a védelem is korlátokkal jár többnyire.

 Na a védelemről meg az jut az eszembe az egészségem, se védték régen ennyi csoda kajával, mint mostanában. Mert ott van a kefir például. Élő flóra meg böfögős egzitusz, meg mit tudom én mi minden, van benne, és ettől nagyon egészséges.

Régen csak tej volt benne. Nem is értem hogy tudott megaludni.

 Bár ami azt illeti a mai tej, se nagyon alszik, csak savanyodik. Szerintem ennek két oka lehet vagy pesszimista vagy, kivonják belőle a kefirt. Jó lenne egy kis hagyományos kefir. Bár én aludttejnek hívtam és neki volt a tetején tejföl is, na nem sok de azért finom volt. Talán éppen azért volt finom, mert kevés volt.

Na a hagyományosról jut eszembe az átlagos. Rá kellet, döbbenjek most már véglegesen, hogy én nem vagyok átlagos ember. És ezt egészen magas helyről tudtam meg. Ugyanis az átlagos ember százezer forint felett keres, évente megy színházba, legalább egy hetet nyaral stb. stb.… Hát én nagyon nem vagyok átlagember az biztos, vagy megint be voltam rúgva egész nyáron, vagy összekevernek valakivel.

 Szerintem ez utóbbi, mert azért az a jó a statisztikában hogy kiegyenlíti a dolgokat. Külön köszönöm annak, aki fáradtságot nem kímélve helyrehozta az én felelőtlen magatartásom által majdnem okozott kárt. Halált megvető bátorsággal kétszer annyit keresett, mint én, hogy hozza az átlagot, valamint költségeket nem kímélve kétszer annyi ideig nyaralt, mint ameddig szándékozott eredetileg. Az ember mégsem hagyhatja cserben az országa statisztikáját! Elég, ha az ország meg a statisztika szívatja időnként.

 A statisztikáról meg az jut az eszembe, mennyi a statisztikai esélye hogy nyerjek egy fényképezőgépet, egy irodalmi ki mit tud -ban.

Nem sok különösen, ha úgy nézem, hogy hány kisebb nagyobb mű írója járt már így.

Nos nem baj ha nem nyerem meg csak ne legyek első, bár attól nem is nagyon félek, azt viszont elmondhatom legalább megpróbáltam, és még az agyam sem ment tönkre, a sokkolástól, mint a „Száll a kakukk fészkére főhősének”.

Másrészt, ha van, akinek tetszik ez, amit leírtam, eddigi munkásságom (2) jó kritikákat kapott, akkor az is öröm számomra, ha nekik szerezhettem egy pár kellemes pillanatot. Mellesleg én sem szomorkodtam írás közben, tulajdonképpen néha jólesik leírni, amit az ember gondol.

Gondolom ma se váltottam meg a világot….