Eredetileg mára azt terveztem, hogy egy ilyen címmel írok: A beépített beteg, avagy az Apeh praktikái.(Ez egy dráma lett volna másfél felvonásban.) Közben azonban láttam egy riportot a Tv-ben, Döbrentei Kornél “költő” urammal és a Tilos rádió főnökével (egy szimpatikus, szakálas úr, de a neve nem jut az eszembe). Mire azonban megformálódott a tartalom és a forma (ködösen, ahogy szokott), kétségek merültek fel bennem, beleártsam-e magam ilyen napi dolgokba, nem e méltatlan ez hozzám. De végül még is úgy döntöttem mégis írok erről, mert általános érvényű tanulságok is lehetnek ennek kapcsán.
Döbrentei “költő” uram a Tilos rádiónál történt esetet magyarázza, hiteles szemtanú, ugyanis ő volt az egyik szónok.(!?)
Most is szónokol, magasröptű fejtegetésekbe kezd kereszténységről, magyarságról, közben leugatja az egyébként okos és felkészült műsorvezetőt, nem hagyja szóhoz jutni, ha néha valamiféle ellenvetést, tévedést korrigálna bunkó módon belefojtja a szót. Egyszóval ingerült, indulatos, ideologikus stb. Kérdem én, költőnek nevezheti-e magát az ilyen? Igen, nevezheti. Magát. De, más őt nem, ezek után. Ez tuti. Egy vallás harcosa. Egy keresztes lovag a XXI.-ik század elején. De ez még nem volna baj. De egy üldözési mániás keresztes lovag, az már súlyos eset.
Mintha a Keresztes Lovagok avval indokolták volna Jeruzsálem lerohanását, hogy ezek az izgága jeruzsálemi arabusok már itt portyáznak szent Rómánk falai között, meggyalázzák asszonyaink, pápuskáikkal lődöznek a Szentatyára, tisztes római polgárok frekvenciapénzéből rádiót alapítanak, és abban naponta uszítják a jónépet. A Császár persze elégedetten dörzsöli a kezét hallván Döbrentei Lovag Úr indulatos szónoklatát, bár némiképp csodálkozik, hogy a Lovag még mindig nem jött rá bábu, marionett figura voltára. Az külön öröm neki, hogy sikerült a művészek között is egy ágensre szert tennie, érdekei süket és vak, ám ékesszóló képviselőjére. Most csak az a fontos, hogy nehogy kinyitódjon a szeme, ezeknél a művészembereknél sose lehet tudni. Ha minden tervei szerint alakul indulhat egy újabb keresztes had, amely hosszú évszázadokra megalapozza a kincstár anyagi bázisát.
Ha már itt tartunk, és ha már Döbrentei Lovag Úr felvette a Keresztesek páncélját, talán ez jó alkalom arra, hogy bocsánatot is kérjen a keresztes háborúk idején elkövetett atrocitásokért vallása és egyháza nevében. Ugyanis a Ma összes problémája valahol itt van elásva.(Erről majd később beszélek bővebben.)
Ráadásul Döbrentei Úr (ha csak lehet, rövidítek) meg van arról győződve, hogy az ateista az egy kommunizmus- tenyésztette pokolfajzat, de előbb utóbb eltűnik a Föld felszínéről, mint a több millió állatfaj egyike, amelyek kihaltak az idők folyamán.
Én ugyan nem vagyok ateista, de ezt kikérem magamnak nevükben. (Végre kikérhettem magamnak valamit, olyan régen vágytam rá, hogy leírhassam ezt a mondatot, még sohasem kértem ki magamnak semmit.)
Mindezzel csak azt akartam bizonyítani, hogy a mélyben sajnos nem tűnt el a vallási és egyéb türelmetlenség, és ez igen csak kapóra jön bizonyos politikai köröknek.
Sajnos, a problémát az nem fogja megoldani, ha lesz egy ütőképes kereszténydemokrata és egy erős szoc. dem. párt.
Amíg a legnagyobb ellenzéki párt a mindenáron való hatalom megszerzésére játszik és nem az ország érdekei fontosak neki az ilyen sajnálatos esetek heti rendszerességgel elő fognak fordulni.
Ez a kis fejtegetés viszont eszembe juttatta, hogyan lettem én keresztény? Ugyanis az voltam, aztán sokáig nem voltam, aztán megint az lettem. Akár csak a fivérségem esete, sokáig nem voltam fivér, és egyszerre csak az lettem. Na de erről majd máskor.
