Most, ahogy ígértem, elmondom, hogyan lettem keresztény. Kétszeresen!
Az úgy volt… Hoppá, ehhez, hogy érthető legyek, el kell mondanom néhány családi intimitást. No, nem baj!
Mit tagadjam, apai ágon mi ortodox ateisták voltunk. De, ez sem ilyen egyértelmű, mert amikor nagymamám (az első) meghalt, nagyapám el kezdett templomba járni. Mintha csak ezt kérdezte volna: most akkor mi van, hová lett, és akkor mi már nem fogunk soha találkozni? Lehet, kérdezte is, nem tudom, mindössze hat éves voltam akkor. Nagyapám hóstyai iparosember volt: kádár mester, de volt egy kis szőlője is az Eged-hegyen. A kádár mesterség amúgy öröklődött a családban. Nagyapám egyik testvére is az volt, és apám is az lett.
Erről eszembe jut: 1976-ban írtam egy verset, Nagyapámhoz címmel. Így hangzott: Kádár Mester! Ne hidd / hogy hordód dongái / mind oly jól passzol / résein át a lágy szellő / ki-be járkál / s felszítja a tüzet. /
Tudniillik, gyakran láttam az udvaron, ahogy tüzet raktak az abroncsokkal félig összefogott dongák közé, és úgy hajlították meg, hogy közben vízzel locsolták. Sajnos, a katonaságnál, ahol egy szekrényrovancs alkalmából megtalálták a versemet, nem ismerték a hordókészítés eme furfangjait, és a belső elhárítás egészen más következtetéseket szűrt le a vers szavaiból. Egy hónap laktanyafogság, valamint hét napon át tartó kihallgatás-sorozat után, Rendőrhatósági Utolsó Figyelmeztetés lett a következmény. Amit máig sem értek, ugyanis előtte semmilyen figyelmeztetést nem kaptam.
Az ateizmus viszont nagyapám másik testvérétől eredeztethető (Antal bácsi), aki először, mint a közös Osztrák-Magyar Hadtest bakája harcolt Szibériában (I. Világégés), majd egy kalandos szökés után vörös katona lett. Itt megismerkedett a múlt század új és nagy hatású eszmeáramlatával, a kommunizmussal. Sok izgalmas kalandját (még az un. Aranyvonat kiérője is volt) megírta a Ketten a sok közül című önéletrajzi vonatkozású regényében. Később még több regényt is írt, versei a Nyugatban is megjelentek. Na, szóval ő oltotta be a famíliát az új eszmével. Ami termékeny talajra hullt, ugyanis mindig óriási szegénységbe éltek, ők még minden fenntartás nélkül és őszintén hittek Marx bácsi és Lenin papa eszméiben.
Ilyen családba pottyanttam én bele anyám által, aki viszont egy győri proli lány volt. Amikor megszülettem, állítólag óriási vita volt, hogy megkereszteltessek-e vagy sem. Apám és nagyapám és nagyapám testvérei keményen ellenezték, nagymamám (az első) mindenáron locsoltatni akart (ő vallásos volt). Anyám, szegény, hallgatott, ahogy szokott. Győzött a férfierő! Márpedig én nem leszek megkeresztelve!
Erre mit tett a furfangos Nagyanya? Amikor Anyám és Apám a bútorgyárban dolgozott, Nagyapám meg a szőlőben, ő és Keresztanyám elloptak, gyolcsba csavartak sebtiben, és úsgyí, irány a pap, a keresztvíz!
Amikor Apám és Anyám hazaértek a munkából, az én lelkem már meg volt mentve.
Na, hát így lettem én keresztény! Sőt, római katolikus!
Másodjára meg a 2000-évi népszámlálás alkalmával.
Bizonyára emlékszik mindenki, hogy a vallási hovatartozásra utaló kérdésre nem volt kötelező válaszolni. Ezt ki is hangsúlyozta a kormány az ő médiája által minduntalan. Ezek után roppant izgatott voltam, mit is fogok válaszolni a vallási hovatartozás kérdésre: ilyeneket képzeltem el; mi köze hozzá?!, Buddhista!, Taoista!, Marxista! Már előre elképzeltem meglepődött arcát és dörzsölgettem lelki tenyeremet.
Erre mi történt? Csak úgy mellékesen ezt kérdezte: ugye, maga meg van keresztelve? Mondom, igen meg. Akkor keresztény, mondja ő.
És punktum! Ahogy mondani szokás: mese nincs! Így lettem másodszor is keresztény.
Viszont a tanulság: most már tudom, hogyan lett Magyarország lakossága 90 %-ban keresztény a népszámlálás után és következményeképpen.
Megjegyzés:
Pogonyi Antal (Eger, 1894. jún. 14. – Bp. 1967. jún. 28.): újságíró, író, műfordító. Szegényparaszt családból származott. Az 1910-es évek elejétől egri lapok közölték verseit. Az I. világháborúban katona, majd hadifogoly Szibériában. Több lapot szerk. (Ember, Vörös Újság). A Vörös Hadseregben harcolt a polgárháború idején. Az „aranyvonat” kísérői és védelmezői közé tartozott. 1921 ápr.-ban Moszkvában az SZK(b)P magyar tagozatának titkáraként a hadifoglyok hazaszállításának adminisztrációját végezte. 1922 nyarán Berlinbe irányították az ottani magyar emigráció szervezésére. 1922 telén Bécsen át Bp.-re jött. 1924-ben rövid ideig vizsgálati fogságban tartották. Verseit és novelláit közölte a Nyugat, a Független Szemle, a Magyar Szó és az Élet és Irodalom. 1945-től a rendőrség alezredese. Rendszeresen fordított oroszból, novelláiban, regényeiben főként az internacionalista harcosok életét és hőstetteit örökítette meg. Lefordította Andrejev Különös történetek c. művét (Bp., 1958). – M. A tízes zárka (r., Bp., 1958); Vihar az őrs felett (r., Bp., 1958); Kovács Márton (r., Bp., 1959); Kétszáz nap (r., Bp., 1960); Ketten a sok közül (r., Bp., 1961); Végrendelet. Ligeti Károly internacionalista harcos emlékére (Bp., 1966). – Irod. Elhunyt P. A. (Magy. Nemzet, 1967. jún. 30.). Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon
