| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
tündérek és bolondok Ideje:: 03-31-2005 @ 12:40 pm |
|
|
|
|
Nem tudom, hogyan írjam le, amit érzek.
Valami belül eltört. Mondjuk a mécses. De csak belül sírok, és valahogy olyan, mintha ettől újjá kéne születni. Nem fáj, nem vérzik, csak meghal valami, ami eddig görcsbe kötött... Egy mély sóhajjal újra kezdődik minden. Be kell engedni a tavaszt, a fényt. Mert bejön magától is, ha nem is akarom. És ez egy olyan... felszabadító.
Megint elhittem magamnak, hogy megváltozok, hogy más lesz minden. Pedig ugyanaz marad mindig. Ugyanaz maradok, hiszen nem is lehetek más, mint aki vagyok. Csak ki kell szabaduljak a fojtogató gondolatok közül.
És össze kell törni a tükörképem, akit alkottam. Most. Azonnal.
Jajj, a tündérek mindig meglepik az embert... Talán én is tündér voltam egyszer. De már elveszett a szárnyam. Nem találom. Elhagytam. Mint minden mást. Félúton elmeradtak tőlem az érzések, a kis lángok. Néha egy mosoly, egy fénysugár, vagy egy röpke szellő szárnyán fel tudok röppenni, de nem tudok szárnyalni.
Meg lehet találni az elvesztett szárnyakat? Ki lehet törölni a soha ki nem törölhető emlékeket? Lehet felejteni a felejthetetlent? És el kell felejteni?
Ma reggel amikor már biztosra tudtam, hogy el fogok késni, és nem megyek sehová, csak magamba fogok fordulni, és megint megpróbálom megkeresni magam a szobám, és a gondolataim őskáoszában, elkezdtem apró tincsekbe befonni a hajam. Mintegy időhúzásképpen. Egymásba tekergőzött a sok kis fonat, végül kontyba tűztem a hajam. Elmélyülve dolgoztam, egy idő után elzsibbadt a karom, és már az ujjaimban éreztem a hajszálvékony erekben a vér áramlását. Úgy abbahagytam volna, de valamiért mégis folytattam, és csak éreztem, ahogy a zsibbadás végigkúszik a kezemen. És legalább ÉREZTEM.
Bolond dolog. Ki kéne bontani az életem fonalait is. Rájönni, hogy hol gubancoltam össze, hogyan lett ilyen összevissza gombolyag belőle, hogy sem én, semmás nem látja már az elejét, meg a végét... És nem szabad beletörődjek ebbe a szép színes gubancba, ebbe a szereteszét futó összevisszaságba. Szép, de nem az igazi...
Szét kell válasszam az egymás mellett futó milliónyi kis szálat, és utána - csomót csomóra kötve - újra összerakni az egészet, egy szabályos, szép egésszé. Szabályos? Az én életem? Ugyan, dehogy... -mondanám rá rögtön. De a szabályos csomókban is lehet szabálytalan a mintázat, lehet szeretelen, kacskaringós, cikkcakkos, bármilyen.
Repülni kell, és felgombolyítani a fonalat.
Meg kell találni a tündért, aki voltam. Egyszer. Meg aki leszek. Meg kell. Muszáj, mert elveszve ebben a bolondban, aki vagyok, akinek néha érzem amgam, vagy akibe elbújtam, nagyon furcsa érzés. Csak az álmaimról jut eszembe, hogy nem is ilyennek kéne lennem, amikor a kék égebe fúrom a fejem a felhők fölött, ahelyett, hogy a falba verném, vagy a földbe ásnám magam.
Hát, ha valaki ismer egy tündérképzőt valahol, vagy egy jótündért, védőszentet, arkangyalt, vagy bárkit, aki tud segíteni, szóljon. Vagy csak suttogjon, és remélem meghallom.
Most megyek, és rendet rakok magamban, és magam körül. Aztán megkeresem azt helyet, ahol szárnyalhatok újra. Menni fog. Érzem.
Kérlek szurkoljatok nekem. És fogjátok meg a kezem, hogyha megint elbizonytalanodnék az új szárnyak növesztése közben.
Tündér! Köszönöm, hogy megadtad a kezdő lökést, mondjuk úgy, kirugdaltál a pocsolyából. Innen már menni fog. Mennie kell... Hát, köszönöm.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 03-31-2005 @ 05:43 pm
| Hozzászóló: Jega (Ideje: 03-31-2005 @ 01:10 pm)
Comment: Biztosan megtalálod, csak nézz mélyen magadba. Kálnoky L. sorai jutottak eszembe. " Az a kis ember ott belül, torz fintort vág s nevet. Fejedben lakik, agyvelöd háza, s ablaka szemed. S ha torkod sírás folytogatja és keserüséged könnybe gyül, szemtelen hangján felkacag az a kis ember ott belül." Esterházy írja valahol. " Vigyázz, a Tündér is a mi emberünk." Kívánom, hogy találd meg magadban újra. Szépen megfogalmaztad. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: ukume (Ideje: 03-31-2005 @ 02:01 pm)
Comment: A bizonyosság és a gondolkodás nehezen férnek meg egymással. Az egyikről le kellene mondanod:)) (fojtogató(!) érzés a bizonytalan - de csak annak adatik meg, aki kérdéseket tesz fel újra és újra önmagáról) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: veva (Ideje: 03-31-2005 @ 02:29 pm)
Comment: Pedig az a tündér ott lakik benned! Hidd el! Szoktam látni a mosolyodban! :) Néha persze elvonul, hogy megpihenjen, de akkor is ott van! Valaha, annyira szerettem volna olyan lenni, mint most te vagy!!! :)) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Lev (Ideje: 03-31-2005 @ 04:26 pm)
Comment: a keresgélő ember csak látszólagosan "összekuszálódott", magának mindenképpen úgy tűnik, holott éppen a legkevésbé az, hiszen látja a szálakat, érzékeli a "látszólagos" összevisszaságot!... értelek, értelek... nehéz az ember saját terhe, nehéz, mindennél nehezebb... (na most aztán nagyon vigasztaló voltam:( ) Kitartás!!! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Nefelejccss (Ideje: 03-31-2005 @ 06:03 pm)
Comment: Szorítom a kezed, és tiszta szivemből kívánom, hogy olyan erős, új szárnyaid nőjenek, melyek a boldogság felhőjébe repítenek, ahol igazi önmagad lehetsz, és ahol soha nem törik el a belső mécses! Szeretettel: Nefi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szimbolum (Ideje: 04-01-2005 @ 01:24 pm)
Comment: Mikor keresem, én sem találom, de ha nem keresem, rögtön meglelem.Nem is tűnt el, csak nem láttam , nem csuktam be a szemem..... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Myra (Ideje: 04-02-2005 @ 12:40 pm)
Comment: Lehet a Tündéred csak egy kicsit bolondozik Veled, hogy aztán újra magához ölelhessen, s akkor majd még erősebben érezheted a jelenlétét. Sőt, talán már érzed is, csak hidd el neki, amit suttog :) Szeretettel: Myra |
|
|
|
|
|
