Csak hangosan gondolkodom. Egy ember (Cupi) bajban volt (van?! - mert a szív, a lélek nehezen gyógyul...), s mennyien siettünk a segítségére. Nem! helyesbítek, én nem; én nem is tudtam lereagálni. Sem okos, sem bölcs gondolatokkal, legfeljebb csak együttéreztem.

De jó volt olvasni! a sok összegyűjtött bölcsességet és okos gondolatot, melyek Neki szóltak, mert szó se róla, a bajba jutotton segíteni humánus dolog. Le a kalappal!

- humanitás jelentése: emberiesség, emberszeretet, az emberi méltóság tisztelete, emberhez méltó erkölcsi magatartás.
- humánum: emberies, emberséges, emberszerető
- humanizmus: az a szellemi magatartás, amely - elsősorban a görög-római irodalom alapján - a nevelés és művelődés célját a humanitás megvalósításában látja.

Na nem, mintha Ti nem tudnátok a pontos jelentését a szónak, csak úgy..., inkább csak magamnak.

Első gondolatom az volt, mikor most írni kezdtem, hogy csokorba gyűjtöm a hozzászólások lényegét, mert - ismétlem - tényleg jó volt látni, milyen sokan sietnek bajba jutott társuk segítésére az emberek, hányan próbálják nyugtatgatni, erősíteni, de legalábbis reagálni valahogy ... , mert a baj az mégis csak baj; s ha valakiről azt látjuk, érezzük, hogy meghasonlott, az bizony tényleg baj! nem is kicsi, s bizony megtesszük, ami tőlünk telhető.

Ám mégsem készül el a csokor, mert félreértés eshet, s talán a hozzászólásnak nem a törzsét, esetleg csak a gyökerét találom ide most beilleszteni, ne adj Isten, talán csak egy-két levelét, s akkor nagyot hibáznék, tudom.

Inkább Cupi blog-jából ragadok ki egy részletet:
"...Szép volt az elképzelés is, és a kivitelezése sem lehetett rossz, ha másért nem, mert mintát adott olyan vonatkozásokban, ami eleddig nem is létezett! Hiszen kitaláltam megint szuper új dolgokat, amiknek sokan örültek, s élveztek boldogan. Ami persze be is töltötte az életem teljesen. Adtam. Feltétel nélkül mindent, amim csak volt, amit csak elképzelhettek, és ami addig nem is létezett. És milyen jól esett ez nekem. Megint volt értelme mindennek, mert éreztem, hogy szükség van rám. Hogy szükség van arra amit teszek. Hogy boldogságot gerjesztek, hogy csupa jóérzést szülök, bár kínkeserves munkával, minden erőm megfeszítve tettem. De ez engem is boldogsággal töltött el...."

Ezek a gondolatok önmagukért beszélnek.

Igen. A net egy különleges világ. Nem látjuk, legfeljebb érezzük egymást. A közzétett írásokból, hozzászólásokból. Az elektromos levelek pedig csak jönnek - mennek az éterben, az ember sosem tudhatja - mikor éppen róla szólnak.
Van, ki ezt a "védelmet" kihasználva azt tesz amit akar; úgysem tudja senki, sem a nevét, sem a címét, sőt! még a nemét sem biztosan. Ezért aztán nyugodtan garázdálkodik, áskálódik, igérget, kavar, kihasználva a net nyujtotta teljes inkognitót.

Igen ám! csak hogy az emberek többsége szereti biztonságban érezni magát, s még a gép elé is úgy ül le, hogy saját magát adja, a gondolatait, az érzéseit, esetleg társaságra vágyik vagy viszontreakciókra. Ugyan úgy kitárja a lelkét, mintha személyes kontaktusban lenne, és legyünk őszinték, egy idő után bizony egy-egy nick "gazdája" már személyes ismerősünk, örülünk, ha látjuk a jelenlévők között, körülbelül tudjuk hová tenni a gondolkodásmódját, talán még a családi állapotát is megismerjük, de érzésvilágát, örömeit - fájdalmait mindenképpen, a hozzászólásaiból, reakcióiból, és ha kicsit figyelmesek vagyunk, még azt tudjuk, korán kelő vagy későn fekvő, és még sok minden mást, ez már csak empátia-függő.
Igen, csak hogy itt, ezen a ponton lesz az ember kiszolgáltatott, kikezdhető és sebezhető, mert már kitárulkozott.
És ugyan úgy az érzéseink csapdájában vagyunk, mint a "való világban".
Hisz ez egy nagy Család.

Egy-egy Cupi-hoz hasonló kiakadás (mert én nem nevezném meghasonlott hunamistának, sokkal inkább segélykiáltásként hangzott az üzenet) kapcsán első gyors reakcióban az ember bizony erősíteni, nyugtatni próbálja a bajba jutott társát.
A kérdés csak az, hogy az ember hány labdát tud elkapni. Vagy hányadik pofon után billen ki az egyensúlyából? Mennyi idő után válik veszélyessé az adok - kapok mérleg billegése?

Mert tudjuk mi azt jól, hogy adni jó. S minél többet adunk, annál többet kapunk. És természetesen magáért az adás öröméért a legjobb adni.
De azért mégis! Valljuk be, az ember akkor érzi igazán jól magát, ha ez a mérleg, a Szeretet-mérleg nem túlzottan billeg.

Ezért hát, jó lenne valamivel több emberség, barátság, humanitás, őszinteség, szeretet.
Önmagunkért, másokért, önmagunknak, másoknak, egymásért! a Hitünkért!


2005.04.05.