Régi videókat nézegettem a húgommal és az unokatesómmal. Nagyon régieket. Az ember könnyen elfelejti, hogy milyen is volt korábban. Könnyű lenne letagadni, hogy voltak utálatos pillanataim, hogy -ha lehet - még ducibb és okoskodóbb voltam. De ha akarnám se tagadhatnám le, hiszen itt tornyosulnak a videokazik, mint árulkodó bűnjelek...
De jókat is nevettünk. Végülis ez volt a Gyermekkor.
Mindezt apám mindent rögzíteni akaró mániájának köszönhetem. Ő az, aki sose látható, de akinek a látásmódja mégis érezhető a felvételeken.
Milyen jó lesz majd, ha lesznek gyerekeim, hogy megmutathatom nekik, milyen volt az anyjuk harminc-negyven éve. Lehet, hogy nem fognak örülni neki... |
