Kiélt gyereklányarc, kezében cumisüveg, gyereke az anyjánál. A gyereket átveszi a mamától, mert az ifjú apa, üdítőre valót kunyorog – megkapja.

A túloldalról egy álmos, jóképű borosta bámul kitartón felém, de lehet, hogy csak nem ébredt fel a szeme. Néhány perccel ezelőtt még a mellette ülő férfinek mórikálta magát – elnézek mellette.

Éltesebb öregúr türelmetlenül jár-kel, már régóta várakozik. Végre ismerőst lel, alig hallható rekedt hangján üdvözli – ekkor megáll nyüzsgő járkálása.

Az egyenruhás őr gyanakvón tekintget írogató kezem felé – nem tudja mire vélni pásztázó szemem, s betűt folyó tollam. Másnak sem közömbös ténykedésem.
Lassan fogynak előlem az emberek – korán jöttem (s majd bizonyára későn megyek).

Komótos ügyintézők, fontoskodón lapozó pénztáros. Örülök, míg ebben a szerepben tetszeleg – addig nem tűnik el. Aztán mégis megunja a látszatmunkát, sietősen felkap néhány paksamétát, és kivonul fülkéjéből.

Fiatal anyuka, polcra ültetett kicsi fiával beszél az élet dolgairól. Az ifjú még fél éves sincs, kissé inogva ül a magaslaton, de erős és óvó kezek tartják. Csodálkozó, nagy, kék szemekkel bámészkodik az őt körülvevő környezetre, közben apró szájacskája gyakran elnyílik. Gyönyörű. Többen mosolyogva nézik őket. Én is.

Idős nénike tesz-vesz a táskájában. Egyik rekeszből kivesz egy papírt, összébb hajtogat, átteszi a másik zsebbe, majd újra kitereget, beleolvas, visszahajt, s az első helyére rakja el megint, de közben egy pillanatra sem hagyja abba a tereferét a mellette ülő, hasonló korú asszonnyal.

Végre bevillan a sorszámom, de az ügyintéző előtt már ül valaki. Elkerekült szemekkel szólalok meg – hiszen az én számom villog. Helyet cserélünk. Még egy percig sem tart az ügyem intézése, viszont a pénztárosra várni kell (nemcsak nekem).

Közben megszólal a telefon egy kigyúrt fejű, fiatal alak zsebében. Csengetés gyanánt ez hallható (kicsit sem halkan): - „Kellett neked megismerkedni ezzel a f@szfejjel...” A közelben ülők szájeltakarva vigyorognak. Az ifjonc diadalittasan (hiszen ezt szerette volna elérni) emeli füléhez a cseles telefont. Idáig hallatszik egy nő halk hangja.

Végül a pénztáros is visszaérkezik, bár ez az én buszelérésemen már nem segít. Azért mégis megörülök, amikor meghallom a nevem.