A holdban él, a vízben él
halak, füvek között.
És csillagszemmel nézdegél
a fellegek mögött.

Lágy hangját hosszan hallani
s az erdő megremeg
Sás szárnyai, nád karjai
befonják az eget.

Selyemhaját köd lengeti
és hogyha elmereng,
a szél fütyülve zengeti
a lombos végtelent.

Csak csillag ő, csak látomás
csak fény a tengeren,
sugárarcát nem látja más
de fellobog nekem.

És minden este rám ragyog
kék jácint mosolya
Egyetlen tükre én vagyok
nagy ég, milyen csoda

Hogy holdban élt, hogy vízben élt
gyöngy és göröngy között,
mégis eljött a kedvemért
szívembe költözött.

És rajzolgatni álmaim,
most mindig ott lakik
Kibontja éjem tájain
szelíd virágait.