Tapasztalatból tudom, két nehézség van az életben. Az egyik: rászokni valami rendszeresre, a másik: lemondani valami rendszeresről. Mindkét dolog hallatlan erőfeszítést követel meg az emberegyedtől. Az életkor előrehaladtával egyre nagyobbat. Ötvenfelé szinte reménytelen ügy. Ilyenkor amúgy is elkapja az embert egy mindenmindegy hangulat, minek erre a kis időre, kérdi magától és legyint. Ebben lehet is némi igazság, viszont az nem mindegy, hogyan éljük le ezt a kis időt.
Mindez azért jutott az eszembe, mert ma van a születésnapom (nem mondom meg hanyadik) és elhatároztam, új életet kezdek.
Az újéletkezdés nem új dolog nálam, már jó párszor kezdtem új életet, de valahogy mindig visszacsúsztam a régi életembe, mint a bogár, aki a csészéből szeretne kimászni, az utolsó millimétereknél azonban visszapottyan minduntalan. Mi lehet ennek az oka? Bizony nem más, mint a leghatalmasabb bennem élő démon, a Lustaság Démona. Ez a démon a világ legaljasabb és legcsúfabb démona. Valóságos isten csapása.
Az emberegyed természetes ösztöne, hogy szépen, kényelmesen éldegéljen, ahogyan neki tetszik. Valami ősi ösztönnek engedelmeskedve szeretne feloldódni a természetben, az időben, meg mindenben. Akárcsak a Világegyetem. Az is a Káosz felé tendál nagy ügybuzgalommal, szétterjed a világtérben, feloldódik a nagy ürességben. De olyannyira, hogy az energia (és összesűrűsödése az anyag) maga is semmivé válik. Visszaút pedig nincs. Mintha egy kockacukrot oldanánk fel egy csésze kávéban. Soha nem lesz belőle újra kockacukor.
Már pedig én most elhatároztam, nem leszek édes kávé. Kockacukor leszek. Vagyis, új életet kezdek.
Szerintem minden ember kezdett már legalább egyszer új életet. Ha máshogy nem, hát elméletben. Gondolati szinten. Ezek az emberek a legfejletlenebb egyedei a fajtájuknak. Egy fokkal fejlettebbek azok, akik már legalább egyszer új életet kezdtek, és a legfejlettebbek azok, mint én is például, akik már számtalanszor új életet kezdtek. (Az eredményesség másodlagos szempont, fő az elhatározás.) És a legeslegfejlettebbek azok, akik új- élet- kezdésükkel az egész emberiséget új élet kezdésre ösztönözték. Ilyen például Buddha és Jézus.
Buddha, mielőtt új életet kezdett (megvilágosult) egy egyszerű dzsainista (aszkéta) volt, sőt egy korábbi új élet kezdése előtt, egy mitugrász királyfi. Jézus hasonlóan. Ő, amikor új életet kezdett, paradox módon meg is halt. De amikor megint új életet kezdett, vagyis feltámadt, az már valóban egy új élet kezdetét jelentette.
Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy az ilyen nagyságok is legalább kétszer új életet kezdtek. Nem kis örömére mindannyiunknak.
Persze, az én újéletkezdésemhez nem fűzök ilyen vérmes reményeket, még a magam megváltása is csak ábránd lehet, de, hogy a közérzetem valamelyest javuljon, nem elérhetetlen cél.
Az én újéletkezdésem menetrendje egyszerű: cigi nuku, edzés nemnuku; naponta egy óra, meditáció szintén nem nuku; naponta 2x20 perc. A két utóbbi tűnik a könnyebbnek: egy kissé jobb időbeosztással és a Lustaság nevű démon megrendszabályozásával megvalósítható. A nehézség a ciginukuval van.
Ugyanis nálam a cigi íróeszköz. A papír (jelen esetben a monitor) amire írok, a toll (jelen esetben a klaviatúra) amivel írok, és a cigi, ha elakadok vagy nem jut eszembe egy szó, kifejezés, satöbbi. Mint az imént is, amikor leírtam a ciginukivalvant-ot, kimentem az előtérbe, és elszívtam egy cigit. Olvasóm biztos nem vette észre, pedig a van szó és a következő mondat: az ugyanis kezdetű között eltelt pontosan öt perc. Elszívtam, és máris tudtam, hogyan folytassam ezt az írást. Ilyen egyszerű.
De, most akkor mi lesz? Hogyan fogok tudni írni? Úgyhogy, előre is elnézést kérek hűséges olvasóimtól, ha írásom színvonalában ezentúl valami esést tapasztalnának, annak oka egyszerűen a ciginuku. Ő tehet mindenről!
Mindenesetre úgy fogom fel a dolgot, mint egy kísérletet. Én vagyok a kísérletező, és a kísérlet tárgya is.
A kísérlet megfigyelői pedig hűséges olvasóim. Van ebben azért egy kis számítás is: ha ilyen nagy nyilvánosság előtt teszek ilyen fogadalmat, az hallatlan erőt és önbizalmat ad. Mintegy közüggyé teszem, bízván abban, hogy ez tartást és segítséget jelent, mintha azt a bogarat alulról megtámasztanám egy szalmaszállal.
De, hogy a kísérlet pontos legyen, és a későbbi összehasonlítás véget is, most ide írom a jelenlegi fiziológiai és mentális állapotomat. Tehát: sáppadság, gyakori orrbedugulás, fejfájás, torokfájás, krákogás, enyhén ramaty közérzet, depresszió. Most hirtelen más nem jut az eszembe.
Idő: óra indul.
