Ma csak úgy írogatok… ami éppen az eszembe jut…
Régen rájöttem már, az a legjobb, ha azt teszi az ember, amit jónak lát. Amihez éppen kedve van.
Ennek, persze számtalan akadálya lehet. A legfőbb akadály (ha jól végiggondolom) maga a többi ember, a többiek jelenléte. Na, persze a többiek nélkül még cudarabb lenne. (Olvastam erről a témáról egy könyvet, Határ Győző írta, az volt a címe, hogy: Éjszaka minden megnő. Borzalom! Brr!)
A második nagy akadály: a gazdasági helyzet. Tudniillik az én gazdasági helyzetem. Az anyagik. (Ahogy, egy könyvtáros-író barátom mondta: minden az Anyegin múlik.)
Szerintem, az első lépés a Szabadság felé: egészségesen kéne élni! A sok Jótanácsadók tanácsolják is: egyél sok gyümölcsöt, zöldséget! Igen, ám a sok zöldség, gyümölcs drága, akkor, dolgozz többet, mondják a Jótanácsadók. Persze, akkor meg még stresszesebb leszek, elér minden nyavalya, idő előtt öregszem, stb. Hát erre való a sok jó gyümölcs, zöldség, majd az meggyógyít, mondják a Jótanácsadók. Na! Ezzel be is zárult a kör.
Én, inkább csak sétálgatok. Rájöttem, szeretek a kutyával sétálgatni. Ilyenkor kitisztul a fejem, helyére kerülnek a dolgok, ötleteim támadnak. Plusz, valahogy kapcsolatba kerülök a természettel is. Persze, nagyon gyenge kapcsolat ez már, nem olyan, mint gyermekkoromban volt. Akkor valahogy intimebb viszonyban voltam a földdel. A földnek illata, szaga, állaga volt. Megfogtam, megmorzsoltam, hemperegtem rajta. Más volt. De nem csak a föld, minden, ami kinőtt belőle, minden, ami benne bujkált, rejtezett: virágok, gyökerek, lepkék, minden kis lényecske a barátom volt.
Most? Most csak járok a földön. Nem szagolom meg, nem fogom meg, Csak nézem. Csak nézem, az én egy hetvenes szemmagasságomból, Bundi rángat ide-oda, füvek, évszaktól függően a zöld különböző árnyalataiban, ide pislant, oda pislant (mármint a kutya), füvek, járda, sáros föld, néha poros, a föld más-más szeletkéje kerül a szemhatárom elé, bizonyítván, hogy haladok a térben. Néha a saját lábam pillantom meg, alulról kerül bele a képmezőmbe, hol egyik van előbb, hol a másik, vagyis járok. Bocsánat, de ez nem is a lábam, hanem a cipőm. A lábamat nem látom, mert eltakarja a cipőm.
Hoppá! Jelenthetem, hogy megoldódott a cipőfűző probléma. Ugyanis átstrukturáltam a fűző cipőtérbeli helyzetét. A pöcöktelen végét befűztem a legalsó lukba, majd egy merész húzással, átlósan a legfelsőbe lukba fűztem. A pöckös végét pedig szép sorban átdugdostam az összes lukon. Ez a szokatlan stratégia azt eredményezte, hogy nem kell kínlódni a pöcöktelen- végű beerőszakolásával a lukakba minden alkalommal, hiszen az stabilan áll, vagyis, pontosabban végződik a másik oldalon. A pöckös végűt pedig dalolva, fütyörészve be tudom fűzni azon a pár lukon, amiből mindig kibújik a cipőlevételkor.
Nnna! Így oldódott meg ez a korszakos probléma.
Erről, meg eszembe jut a Világegyetem. A Világegyetem, persze nem juthat csak úgy az ember eszébe. Mert az elképzelhetetlen. Ugyanis végtelen. És a végtelent az ember fia nem tudja elképzelni. (Kíváncsi lennék, az Isten fia el tudta-e képzelni?)
Azt mondják, a Világegyetem annyira végtelen, hogy az csak, na! És tele van valami sötét dologgal. Az energia (vagyis összesűrűsödése: az anyag) csupán egyharmad része a Mindenségnek, a többi ez az izé. Amiről jóformán csak az tudni, hogy van. Más semmit. Sötét dolog. Az anyag az jó. Ez a sötét dolog, pedig nyilván nem jó. Jó, nem jó. Yin és Yang. De minden rosszban van valami jó, vessünk csak egy pillantást a Yin és Yang klasszikus ábrájára! A sötét oldalon mennyi a sötét rész? Na, na? Nagyjából annyi, mint a Világegyetemben az a bizonyos sötét dolog. És benne a kis fehér pötty: az anyag.
De, ezzel még nincs vége! Az Ábrának ugye, ott van a másik oldala. Ahol pontosan fordítva van!!!
Rábízom az olvasóra, hogy levonja a következtetéseket.
Megyek aludni. Az jó.
