Ugyanazon okból, mint a “négylábú”-val a sétálás, szeretek mosogatni is. Jó alkalom az elmélkedésre, nagyszerű ötletek jutnak az eszembe, mialatt oldódik a zsír, vidáman csobog a mosogatóvíz. Tegnap például az jutott eszembe (jó hosszú mosogatás volt), hogy nem szabadna elkeserednünk a Világmindenség szomorú sorsa miatt. Történetesen azért, mert folyamatosan tágul, irreverzibilitása miatt, hogy úgy mondjam, egyszer csak meghal. Ugyanis, ebben a momentumában nincs különbség közte és az egyén sorsa között. Az elmúlás feletti búsongás viszont nem a sajátja. Ez csak a benne lakozó lelkes lény (ember) sajátja. A Kozmosz e tekintetben megrögzött ateistaként viselkedik. Nem talál ki magának isteneket, mennyországot, nem próbál a saját végességére valami magyarázatot találni. (Furcsa is lenne: A Mindenség mennyországa.) Tudomásul veszi, hogy volt, van, de nem lesz többé. Vagyis hiányzik belőle a Remény írmagja is. Hogy megvilágítsam egy kicsit ezt a problémát (és egy kicsit a játék kedvéért is) ide másolom J. A. híres versét egy kicsit átköltve:

Az Kozmosz végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

…

(a középső versszakot kihagytam: holmi ezüstös fejszesuhogtatásnak érzésem szerint semmi köze sincs a Kozmoszhoz.)

Viszont, hallottam olyan fantasztikus elképzelésről is, miszerint a sok ezer galaxis-halmaz egy nagyobb léptékben tkp. egyetlen atom alkotórészei, és ezek az atomok alkotnak egy molekulát. Ezek a gigantikus molekulák építenének fel egy-egy szervet, a szervek meg egy Lényt. De, ezzel még nincs vége, ugyanis ezek a Lények egy faj egyedei, nemzetségekbe tagolódva, társadalommá épülve. Na, ezeknek lenne aztán egy Istenük, amiben hisznek. Ez az Isten, a tkp-i Isten, a valóságos. De, ez az elképzelés már annyira nagyszabású, hogy emberfia már nagyon nehézkesen veszi be. Viszont az Isten fia biztosan el tudta képzelni. Kár, hogy Ő csak erkölcsi-etikai kérdésekkel foglalkozott: a Kozmológia távol állt szakterületétől. Pedig most milyen jól jönne néhány elsőkézből való információ.

Mire mindezt végiggondoltam, végeztem is a mosogatással. Frissen, tisztán ragyogtak a csöpögtetőben a tányérok, lábasok. Még jó, hogy az eszcájg nem olyan mind a Világmindenség: ha elpiszkolódik, nem kell kidobni, összetörni, elég néhány csepp Pur a szivacsba (még marad is), ripsz-ropsz és máris olyan minden, mint új korában.

Mint a Mindenség új korában: tiszta és ragyogó.