| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Újabb bizonyíték... Ideje:: 07-07-2005 @ 01:03 pm |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szkallas
(Dátum: 07-06-2005 @ 06:37 pm)
Comment: nekem, ugy tunik!... ujbol felbukkant a tengerbe veszett osregi Atlantisz!.. vagy ez egy uj? ..annal jobb!.. elore - Uj Atlantisz!
Többen kérdeztétek már tőlem, honnan a nickem? Ugyan miért pont Atlantisz a nevem?
Magyarázkodtam: nem én magam, hanem mások, számosan, sokan, tituláltak már atlantiszinak ilyen-olyan, a titulusokat adók szerint az atlantisziakra jellemző tulajdonságaim - képességeim, a megszokotthoz, "normálishoz" képesti másféleségeim miatt. (Ide a kancsalítós-bandzsítgatós nyelvnyújtogatós kis emotikon illik, csak nem jön ide!) (Mert bár atlantiszi, de a Web-hez nagyon süti vagyok!) Igaz, ez is alátámasztja atlantisziságomat, mert hát hol volt Atlantisz-korában még az Internet? LOL)
Nagyon örülök, hogy szkallas felismerte hovatartozásomat, honnanjöttségemet, annak pedig még jobban, hogy közzé is tette!
Ezentúl őt kérdezzétek, miért is vagyok én atlantiszi? LOL
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 07-07-2005 @ 01:03 pm
| Hozzászóló: Julianna (Ideje: 07-07-2005 @ 08:23 pm)
Comment: Egyszer egy személy a szemembe nézett és azt mondta, hogy ismer, 4 ezer évvel ezelőtt találkoztunk, ő is atlantiszi. Én az irodalomból ismerem Atlantisz történetét, de hogy ki az atlantiszi, azt nem tudom, mennyire vegyem komolyan? |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Atlantiszi (Ideje: 07-08-2005 @ 12:19 am)
Comment: Csak annyira vedd komolyan, mint én...:)!
Hát nem teljesen mindegy, melyik földrészen éltek a távoli őseink? Sok-sok ezer évvel ezelőtt? Hogy melyik emberfajtához, ill. melyik rasszhoz tartoztak? Mi most vagyunk itt, és azok vagyunk, akik.
Atlantisz vagy létezett, vagy nem, bármi lehet. Ha létezett, az ott élő emberek vagy mások voltak, mint mi, vagy nem.
(Talán azért nem volt Internetük, mert telepatikus úton kommunikáltak, nem volt szükségük műholdas on-line kapcsolatokra!)
Mint a feltételezett Atlantisznak, úgy minden födrész minden népcsoportjának megvannak a maga misztikus legendái a régmúltról, a kezdetről, vannak teremtés-mítoszaik, varázslóik, sámánjaik, különleges képességű harcosaik, mágusaik. Erről egy néprajzos tudna igazán sokat mesélni.
Én mindenre nyitott vagyok. Lehet, hogy egy tibeti bon-pap is van az őseim között, vagy egy viking harcos, vagy egy atlantiszi, de az is lehet, hogy csupa-csupa "hétköznapi" ember. Mindennek semmi jelentősége, mert én most vagyok valaki.
Persze, mindenki hordozza összes valaha élt őse génjeinek egy részét, és az egymás után következő nemzedékek tovább visznek mindenfél tulajdonságokat az elődöktől. Esetleg az egy életen belüli emlékekhez képest másként kódolt emlékeket is. (Kollektív tudat plédául)
De az is lehet, hogy amennyiben Atlantisz valóban létezett, és valóban elsüllyedt egész népével együtt, néhányan mégis túlélték a katasztrófát, és élnek közöttünk leszármazottaik. És azok lehetünk akár mi is. Miért is ne?
Eddig az okostojáskodás.
De: én is találkoztam már olyannal, akiről azonnal éreztem, hogy vagy volt, vagy lesz valami közös ügyünk, holott annak előtte sosem láttam, nem ismerem, mégis elemi erővel tört rám az azonosság, az ismerősség érzése. Félreértés ne essék, az illető velem azonos nemű volt. Buszon utaztam, ő felszállt, és abban a pillanatban tudtam. Hogy mit tudtam, azt nem tudom, de valami megérintett. Méghozzá elementális erővel. Egyszerűen nem tudtam nem levenni a szemem róla. Előttem néhány sorral ült le, csak a félprofilját láttam. Tudtam, hogy tudja, hogy nézem. Éreztem. Aztán, amikor leszálláshoz az ajtóhoz mentem, elmentem mellette, akkor összeakadt a tekintetünk, össze is villant, és a felismerés szikráját láttam a szemében. Majdnem meg is szólítottuk egymást, aztán mégsem. Amikor leszálltam, és visszanéztem, engem nézett a buszból kifelé, és mosolygott, úgy, ahogy egy kedves régi ismerősére mosolyog az ember. Eddig a történet. Ehhez viszont: no comment. Vannak ilyen dolgok, és kész. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Julianna (Ideje: 07-08-2005 @ 08:59 am)
Comment: Igen, érdekesek ezek a dolgok. Titokzatosak. Nekem is voltak hasonló érzéseim egyes emberek iránt. Különösen 7 éves koromban, mikor 1. osztályba mentem. Úgy tünt, hogy az igazgatót régen ismerem, úgy is beszéltem vele. Pedig azelőtt ebben az életben nem találkoztam vele. Érdemes a gyerekekre odafigyelni, hogy miket gagyorásznak össze. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Atlantiszi (Ideje: 07-08-2005 @ 10:55 pm)
Comment: Egyszer, egy mosdóban, egy 4 éves kislány mosta nagy igyekezettel a kezét. Én ugyanezt tettem. A gyerek rámnézett, és a döbbenettől óriásira kerekedett szemmel így szólt: -Hát te hogy kerültél ide? - Úgy, ahogy te - válaszoltam - bejöttem az ajtón. A gyerek türelmetlenül folytatta: - De régen máshol voltál! - persze - mondtam, mint ahogy te is! Mielőtt ide bejöttem volna kint voltam.
- Nem kint, hanem nagyon régen, tudod, máshol, ahol együtt voltunk! - Hol voltunk mi együtt? - érdeklődtem. - Hát nem emlékszel rám? Ott máshol! Nem is ilyen volt a ruhánk! De ott mindig együtt voltunk! - erősködött tovább. Gyönyörű kislány volt, óriási kék szemekkel, nagyon okos tekintettel, szinte koravénnek tűnt egy-egy pillanatig. Valahogy nekem is ismerős volt, de biztos voltam benne, hogy soha nem láttam még. Elhagytuk a mosdót, ment ki-ki a maga útjára. Tán 10 perc múlva a gyerek az anyját felém vonszolva, hevesen gesztikulálva újra megjelent, engem "mutatott meg" az anyjának, hogy nézd itt van, ő az, akivel én régen sokat voltam együtt! Próbáltuk kideríteni az anyával közösen, vajon, mire emlékezhet a gyerek, hol láthatott, hol lehettünk együtt esetleg, bárhol: nyaraláskor, bevásárlóközpontban, színházban/bábszínházban, stb. de nem leltünk közös koordinátákra. Végül mosolyogva elváltunk, a gyerek ezer puszit adott, és cinkosan megjegyezte, hogy ugye, fogunk mi még sokat együtt lenni.
Ehhez a kommentár részemről: a következő írásban, mert most el kell mennem. Folyt. köv. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: papaya (Ideje: 07-09-2005 @ 10:38 am)
Comment: szia.
Én így jártam a neten.Leszögezem nem hiszek sem a csodákban ,sem a földön kívüliekben.
Nos ,a történet a következő.Az egyik oldalon rá kattintottam egy nic névre ,és olyan érzésem volt ,hogy ezt az embert már ezer éve ismerem,pedig csak pár szót váltottunk.Később mikor kicsit kiteljesedett a dolog akkor látttam ,hogy nagyon sok mindenben hasonlítunk .Az az ez rossz megfogalmazás,inkább sokmindenben egy húron érzünk és gondolkodunk.
Ismétlem ,soha nem láttuk egymást,de rögtön "egymásra kattantunk".Azt mondják sokan ,hogy ez süket duma,de szerintem ha találkoznánk egy tömegben ,akkor mi is kitudnánk egymást választani a sokaságból.
Van és létezik ilyen,nem kell ennek parafenoménos dolgokat belemagyarázni.
Hát ez az én ,mi történetünk.
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: Atlantiszi (Ideje: 07-09-2005 @ 03:50 pm)
Comment: Üdv Mindenkinek, aki idetéved ehhez a témához!
Azt hiszem teljesen egyértelmű, hogy a témanyitó-írásom (nyelvnyújtogatós, bandzsítgatós emotikon nélkül is) érezhetően viccnek szántam, mert hát ugye, milyen egzakt bizonyítékaim vannak atlantisziságomra? Olyanok, mint Szkallas hozzászólása valamelyik versemhez! Aztán a továbbiakban is épp azt bizonygattam, nincs itt kérem semmi misztikum! Ugyanakkor VANNAK - egyelőre még - megmagyarázhatatlan jelenségek, történések, amiknek nem szabad hátatfordítanunk, nem szabad legyintenünk rájuk. El kell fogadnunk, hogy léteznek. Attól, hogy mi nem értjük, még működhetnek és működnek is olyan erők, amikről a tudomány mai állása szerint még alig valamicskét tudunk csak. De a genetikus emlékezet is létezik, a telepátia is létezik, a "dezsavút" is csaknem mindenki átéli egyszer-kétszer életében, és még sorolhatnám. Az emberi agyműködés még nem feltárt terület. És még mennyi minden feltáratlan, megfejtetlen! De attól, még van. A fizikusok az agykutatók, a genetikusok naponta több felfedezést is tesznek, világképünk nyílik, egyre többet tudunk és értünk meg ebből a nagy világmindenségből.
Nagyon szívesen játszom el gondolatban, mindazzal , ami úgy kezdődik: "Mi lenne ha?" aztán gondolatban folytatom. Leggyakrabban képek, máskor versek, mesék, olykor zenék születnek meg ezekből az ismeretlenben, szokatlanban való "utazásaimból".
Való igaz az is, hogy hasonló mentalitású emberek egymásra ismernek, egymásra találnak, nagy tömegből is biztos érzékkel szúrják ki egymást.
Erre egyik legérzékletesebb példámat hadd meséljem el:
Valakivel munkakapcsolatba kerültem másokon keresztül. Semmit nem tudtunk egymásról. Én valamit csináltam, ő megkapta, és hozzácsinált valamit. Ez 3x fordult elő, amikor is egy nagyobb lélegzetű közös megbízást kaptunk. Ehhez már találkoznunk is kellett. Felhívtam telefonon, akkor először, és megbeszéltük hol, és mikor fogunk találkozni.
Nekem eszembe sem jutott, hogy ez esetleg gondot jelenthet, ő kérdezett rá, hogyan, miről fogjuk megismerni egymást? Mondtam, ne aggódjon, egészen biztos, hogy meg fogjuk ismerni egymást, én például tudom, hogy ő hogy néz ki. Sohasem láttam. De akkor, amikor telefonon beszéltünk, mégis pontosan láttam magam előtt, annyira pontos leírást adtam neki saját magáról, hogy azt hitte viccelek, biztosan láttam már őt. Mondtam, nem, de azt is "látom", hogy az ablak előtt áll a telefonnal a kezében, az ablak bal oldali keretéhez támaszkodva nézeget kifelé az utcára egy panelház 3-4. emeletéről. Ekkor döbbent csend után elkezdett nevetni, hogy jaj, de vicces vagyok, ugye itt lakom éppen a szemben lévő házban, az utca túl oldalán, és az ablakomból látom őt? Mondtam, nem tudom, hol lakik, én itthon ülök a szobában, és a Dunára látok az ablakból! Az is csak később derült ki, hogy vagy 25 km-nyire lakunk egymástól. A leírásom teljesen pontos volt. Ő nevezett először atlantiszinak. Azóta is nagyon szoros a barátságunk.
Igaz, ez a fajta megérzés, látás csak nagyon ritkán működik nálam, és sosem direkt, egyszercsak beugranak dolgok.
Magyarázat: én nem tudok. De azt tudom, hogy olyan, hogy természetfeletti. nincs. Aztért nincs, mert nem logikus. Ha egyszer valami van, (ha bármi módon érzékelhető, tapasztalható) akkor az beletartozik a nagy egészbe, vagyis a világmindenségbe, még akkor is, ha műszerekkel nem mérhető. Már pedig, ha tapasztalható, érzékelhető, akkor VAN, vagyis nem lehet természetfeletti. Legfeljebb nem ismerjük a természetét, a hatás - ill. működésmechanizmusát, keletkezését, működtető erőit.
Ez után a kis kitérő után folytatom a kislánnyal történt esetemmel kapcsolatos gondolatmenetemet. Rögtön, most megint át kell adnom a gépet egy rövid időre, folyt. köv. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Atlantiszi (Ideje: 07-09-2005 @ 10:03 pm)
Comment: Folytatom.
A kislánynál tartottunk. Ő (Lilike) azt mondta, régen, és nem itt voltunk sokat együtt, és akkor másféle ruhát hordtunk! Ebből arra lehetne követleztetni esetleg, hogy egy előző életben találkoztunk. Már, ha hiszünk ebben.
Én nem hiszek. Így egy az egyben tuti nem.
Mert: mint ahogy logikátlan a természetfeletti kifejezés (mert ami tapasztalható, az benne van a természet egészében) logikátlan az előző élet is! Még, ha elképzeljük, és el is fogadjuk azt, hogy van, létezik a testtől független lélek, amit mondjuk úgy képzelhetünk el legkönnyebben, mint a fényt, ami szintén nem megfogható, ám hullámtermészete mellett anyagi részecske természettel is bír, de még látható, mérhető, stb. Szóval, mondjuk a lélek is valami olyasmi, ami a testtől igen, de magától az anyag valamilyen természetétől, megnyilvánulási formájától nem független dolog, mondjuk olyasmi, mint pl. az energia, (ami köztudottan az anyag egyik formája és egymásból egymásba képesek átalakulni) akkor sincs túl sok értelme. Mert:ha ez a bizonyos lélek élt is már valamikor, annyira más körülmények között élt, hogy eleve nem lehetünk azonosak vele. Hiszen, mi itt és most élünk. Minden, ami egész személyiségfejlődésünket befolyásolja, teljesen különbözik minden idők és helyek minden eddigi, mostani, és eljövendő körülményeitől. Éppen ettől egyedi, egyszeri és megismételhetetlen minden élet.
Azt viszont el tudom képzelni, hogy emléknyomok valahogyan fentmaradhatnak, és itt jön megint a genetikus emlékezet, a kollektív tudat, vagy valami egészen más, amit nem tudok megnevezni, csak elképzelni.
De mostmár eleget okoskodtam, jó sok zöldséget összehordtam, TI következtek! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Julianna (Ideje: 07-10-2005 @ 10:46 pm)
Comment: Megtaláltam! Hasonlóképpen gondolkodom ezekről a dolgokról. Mióta ezotérikus dolgokkal foglalkozom, az érzékenységem is kifinomúlt. Sok mindent megérzek, ami hamarosan be fog következni. Csodákban én sem hiszek. Vagyis az egész világ egy csoda. Csak meg kell tanulni megfigyelni a mélyebb dolgokat is. Ezen a téren tudnék témákat javasolni, ha lenne érdeklődés. Máskülönben még hozzátenném azt, hogy az "Atlantisziek" kék szeműek. Engemet is kék szeműnek hisznek, pedig a szemem inkább szürkészöld. Érdeklődéssel figyelem a folytatást. |
|
|
|
|
|
