A bevásárló központ olyan, mint a többi a városban. Üveg, beton, szökőkút, butikokból kitüremkedő zene, műkörmök, drága cigaretta füst a kávézóban, figyelő zsebesek, tohonya biztonsági őr, százalékos papírfelhők, áttetsző anyagokban feszülő női csípők, kirajzolódó alsónemű ívekkel. Minden működik. A fagylaltos lány csuklóján megcsörren a tucatnyi karkötő, ahogy gombócot helyez a tölcsérbe, a játékautó fényszórója barátságosan villog, a számlakígyók csomót formálnak az elhízott pénztárosnők lábainál. Az emberek is működnek. Tűsarkon ágaskodik a semmittevés, gyermekarcról álom pislog, öregasszonyt kiskocsi görbít, tar fejeken megcsillan a neonfény. A mozgólépcsők szünet nélkül hordozzák a lelkeket, kerekei közé időtlen por száll.
    Abban az emberben sem volt semmi különös. Látszólag. Barna nadrágjához halványzöld inget húzott, feltűrve majd könyékig az ujját, szandálja egyik csatja meglazulva himbálózott. Egyik kezében közértes tasakot szorongatott csupa üres műanyagflakonnal megpakolva, őszülő haja zsírosan lógott a szemébe. A fotocellás ajtó utca felöli oldalához közelített, majd megállt. Az ajtó nem nyílt. Ácsorgott pár pillanatig, hátrább lépett, előre, de nem történt semmi. Egy kicsit előrehajolt, karjával kaszáló mozdulatot tett, az ajtó megnyílt, majd ismét gyorsan összecsukódott. Újra a karjával hadonászott egyet, inge kilazult a nadrágból, a flakonok összeütődtek, egy szerelmes pár csókolózott, mobiltelefon feleselt. Az ajtó nyílt, de mire belépett volna, szinte az orra előtt összezáródott. Akkor az ember a lábai közé fogva a szatyrot, egy kést vett elő hátsó zsebéből, letépte az inge ujját, és szakszerű mozdulattal levágta a bal karját tőből. A vér elöntötte az ajtó előtti teret, egyre magasabbra emelkedett, az emberek megemelték táskáikat, az apró gyermekeket ölbe kapták, egy fiatal nő megemelte szoknyáját, pompás fenekén egy hal tetoválás remegett, suhancok hanyagul köpködték a napraforgómag héját. Az ember, levágott bal karját az ajtó felé dobta, az megnyílt, vére beáradt, eggyé vált a parfümök illatával, a gyorsbüfé ízeivel, a mosdók bűzével, míg végül virágok földje mind beitta azt, a növények fogakat növesztettek, és felfaltak minden élőt.

Az ember odaállt az üvegvisszaváltó pultjához, és várt türelemmel, hogy észrevegyék.