Megcsaltam. Több, mint másfél év után megcsaltam. Hogy miért? Mert én is, ő is tudja, hogy a kapcsolatunk inkább baráti, mint szerelmi jellegű. A szerelem egy év után tovatűnt, szeretet van. De mennyi szeretet szükséges ahhoz, hogy továbbra is egy családi fotón szerepeljünk? Nem szerelmi szeretet van, inkább baráti. Együtt maradunk még, mert biztonságos, ismerjük egymást, és hatalmas fájdalom kísérné a szakítás utáni időszakot. Várunk a csodára. Jó a kapcsolatunk, de volt jobb is, és lehetne jobb is, de nem tudjuk hogy, elfáradtunk, és nem kísérletezünk.

De eljött egy nap, chatelgettem, megismertem egy emberkét, jól elbeszélgettünk. Aztán megint, megint és megint. Elvarázsolt, mert hagytam, hogy elvarázsoljon. Úgy voltam vele, hogy végre ismét itt van az az érzés a gyomromban, az izgalom.
Két hónap eltelt.Találkoztunk, és történt, ami történt. Mikor lebúcsúztam, és felszálltam a metróra tudtam, hogy ez ennyi volt, sem több, sem kevesebb. Azon gondolkodtam, hogy ennél többet akartam, vagy kevesebbet? Ma sem tudom a választ. Megláttam, elájultam, álmodtam, és a metrón keltem fel. 2 napja történt, azóta nem keresett, én sem őt. Valamit adott, ami hiányzott, jó volt.
Megcsaltam a párom. És még mindig nem tudom, hogy bánom-e, vagy sem. De egyre csak azt hajtogatja a fejem, hogy nem bántam meg, mert jó volt, és tényleg! Jó volt. De sajna, nekem is van szívem... És beleszól: MEGCSALTAD!
Tükörbe tudok nézni, de akkor nem látszik a szívem.