Tegnap szakítottunk. A folyamat olyan volt, ahogy képzeltem. Először jött az értetlenség, majd az "Adj még egy esélyt!" fázis. Ezek után a zokogás, a kínban teli fájdalmas sírás. A következő effektus a düh, a harag a fájdalomokozás végett. Aztán előkerültek a vodkás és sörös üvegek, beszélgettünk, majd pár óra múlva egy puszi kíséretében elbúcsúztunk. Mostani állapotomat csak egy levéllel tudom leírni, amit nemrég írtam egy kedves barátomnak.
Szia, szakácsmester Norbert!
Mi jár abban az össze-visszaság agyamban?
Egyszer ez, egyszer az. Tegnapi nap könnyebb volt úgy hiszem, a vodka felemelt jó néhány súlyt. Egyrészről kevesebb tömeg, másrészről több tömeg van ma a vállamon. Reggel felhívott. Beszéltünk. Sírt egy sort, vagy kettőt a telefonba, ahogy én is. De elhatároztuk, hogy nem szakításnak fogjuk ezt a folyamatot hívni, hanem "átalakulás baráti kapcsolatá" néven futattjuk. Bár jelenleg a szakítás folyamata van érvényben, később jön csak az a fenkölt szó. Nagyon fáj neki. Nekem volt plussz egy hetem vele szemben, hogy feldolgozzam, és úgy-ahogy megnyugodjak, ő pedig most próbál megbékélni. Szarul esett, és igaza is van talán: Hogy egy társat vesztett el, akinél képes lett volna megállapodni, erre tessék: én vagyok a hóhérja. Azt is megállapította, hogy nekem volt bátorságom kimondani a végső szót, nem pedig neki. Szerintem ez azért sérti a férfiúji mivoltát. Gondolkdott ő is néha az utolsó szón, csak féltett engem. Azt hitte olyankor, hogy ez könnyebb lesz, erre rohadt nehéz. Jelenleg nem tud elképzelni mást az oldalán. Modtam neki, hogyha egy ideig nem akar velem találkozni, mert még benne van a vágy az irántam érzett szerelemért, akkor hagyjunk egy kis időt, üres járatot. Tudom, hogy szenvedés lenne neki, ha találkoznánk, mint barátok, közben ő egészen mást akar. De megbeszéltük, hogy az még szarabb lenne, csak előbb szokni kell a gondolatot, a helyzetet. Eldöntöttük, hogy elmegyünk együtt kutyust venni, meg kávézunk, ha mindkettőnk végzett a munkahelyén, továbbra is oktat az autóvezetésre, és azt is, hogy megyek Görögországba. Az utazással kapcsolatban megígértettem vele, hogy mindenképpen szól, hogyha úgy érzi, hogy nem lenne jó, ha mennék én is. Úgy döntöttünk, hogy ma jelentjük be a hírt mindenkinek. Kíváncsi leszek a reakciókra.
Jelenleg az állandóan vihogó hiéna most nem képes leplezni a fájdalmát, és nem vigyorog, pedig úgy szeretne. De tudja azt is, hogy az idő bizony nagyon jó segítőtárs és gyógyír.
A hóhér és az áldozat is lóg a kötélen, de majd újra élednek, legalábis a hóhért ezt nagyon szeretné.
Jön a hétfő... Hála annak a magasságosnak. Az idő megy.. Benne nem lehet csalódni. Elmondtam neki, hogy egy kedves "barát" holnap érkezik hozzám. Egész jól fogatta, nem gyanusítgatott, bár oka sem lett volna rá. De attól függetlenül majd valami hátsó utakon vezérelgetlek el a pályáig. Nem akarlak letagadni, csak az elnemkövetett bűneimért nem akarok bármilyen "bűntetést" vállalni. Remélem megértesz engem, és egyetértesz a hátsó utakban. Remélem nem fáj ez neked, és mint már említettem, megérted. Nagyon remélem.
Szerintem most egy ideig rejtőzködő hangulatban leszek, nem akarok semmijen közös ismerőssel találkozni, bár ez Murphy törvényeit megvizsgálva, ez lehetetlen.
Megértesz, mond?
Puszi
Ibi |
